Közösségi udvar – 2022 – Gyüttment Fesztivál

A természeti, társadalmi, gazdasági krízisek egymásra rétegződése egyre többünket egy önrendelkezőbb élet felé terel. Aki ezt már próbálta az tudja: KÖZÖSSÉG NÉLKÜL NEM MEGY. Hogy mi is a jelentősége a valódi közösségeknek egy fenntarthatóbb társadalom felé, azt ebben a cikkben olvashatjátok.

Ezért az idei közösségi udvar a KÖZÖSSÉG INDÍTÁS és ezen belül a SZEMÉLYES KAPCSOLATOK, A SZEMÉLYES BESZÉLGETÉSEK JELENTŐSÉGÉVEL foglalkozik.

Ennek érdekében egy olyan programot állítottunk össze amin, ha végig lépegetsz akkor legalább két dolggal leszel gazdagabb:

Megérted a közösség születésének törvényszerűségeit >> Vágvölgyi Gusztáv-Pabló: Közösségindítás tudatosan és Hideghegyi Menedék – a Gyüttment fesztivált megálmodók – közösségének születése és Zalatnay László: Mit kezdjünk a láthatatlan akadályokkal – A bevásárló közösségek alakulásának és működésének tapasztalatai. Ezen belül azt is, hogy a hierarchia és a vezetés természetes része a közösség alkotásnak >> Természetes vezetés – a szivárványos fesztiválok tapasztalata alapján – Murányi Péter és Tuba Máté – Egy értékorientált közösségi vállalkozás születése
Megtapasztalhatod, hogy mi a jelentősége a személyes kapcsolatoknak, a személyes beszélgetéseknek a közösség alkotásban >>Szép Éva – Utazás a TAU CETI III-ra – önismeret és közösség ismeret 3 felvonásban és az összes műhely a közösségi udvarban. Az idei közösségi udvar abból a szempontból is különleges, hogy 12 a személyes kapcsolódást fejlesztő műhely lesz, tehát ha mindre eljössz, akkor olyan mintha 3 nap intenzív személyes kapcsolódás tréningen vennél részt.

Ha szeretnéd jobban átlátni, hogy mi és miért történik a Közösségi udvarban gyere a Nyitó előadásunkra.

A személyes kapcsolatok jelentőségéről

Az élet álom nekik csupán, De nekünk fáj.”

Énekli Hobo, és ez nem csak azokra igaz, akit a „tű elaltat” hanem azokra is, akik még fel sem ébredtek, csak sodródnak az életükben. …és igen azoknak, akik az ÉLETET választják, azoknak fáj időnként nagyon fáj, mert a személyes kapcsolatok, a személyesség azt is jelenti, hogy különbözőségeinket össze kell csiszolni, megérteni azt, ami számunkra érthetetlen, elfogadni azt, ami elfogadhatatlan és tanulni, tanulni, és még egyszer tanulni a másikat, ami által képesek leszünk a valódi kapcsolatra, arra, hogy létrehozzunk egy tőlünk nagyobb egészet, a KÖZÖSSÉGET.

…mert persze, könnyű kimondani, hogy én elengedtem az egómat, én EGY VAGYOK veled is, de ezt megvalósítani a hétköznapi kapcsolatainkban, na ez az, ami igazán megméret bennünket, ami megmutatja, hogy ez a kimondott szó valóban valódi valóság, vagy csak még alszunk, és ez az elképzelésünk csupán egy álom.

Mert ebben az esetben csak annyit mondhatunk mi is mint William Butler Yeats:

“…mert szegény vagyok, csak álmaim vannak; Álmaimat lábad elé terítem; Óvatosan lépkedj – álmaimon lépkedsz.”

Ebből azonban nem lesz közösség! Sajnos a legtöbb fenntarthatóságra törekvő közösségi kezdeményezés már az elején elbukik, mert megpróbálnak a fenntarthatatlan társadalomban szocializált kommunikációval közöséget alkotni. Arra koncentrálnak, hogy milyen technológiákra van szükségük, milyen területre ahhoz, hogy önellátóak legyenek. Azonban a legtöbb kiköltöző nagyon gyorsan rájön arra, hogy egyedül nem megy és a közösség az egyik kulcs az álmaik megvalósításához.

Ezért, hogy ne csak álmaitok legyenek arról, hogy jó párkapcsolatban, jó emberekkel, jó közösségben milyen is élni.

Kezdjünk el személyesen kapcsolódni a másikkal!
Kezdjünk el személyes szálakon keresztül valóban megismerni más embereket!
Kezdjük el tanulni egymást, hogy képesek legyünk közösséget alkotni!

Az idei Gyüttment Találkozó Közösségi udvarában erre szeretnénk teret nyitni, mert az gondoljuk, hogy az induló közösségeknek ez az első mozzanata. Hiszünk abban, hogy a mai világ új tipusú közösségeinek az a legnagyobb feladata, hogy folyamatosan és újból és újból megmérettessük egymásban magunkat, ezáltal segítve egymás fejlődését.

Aztán persze ezen keresztül a szenvedésből szenvedélyt formáljunk, megtapasztaljuk, hogy milyen is a jó, a mély, az őszinte emberi kapcsolatokban élni. Ahol szabad emberek, szabad választásukból, szabad döntésekkel, szabadon megegyezve egymással képesek vezetni és vezetve lenni. Ez maga a BIZALOM ÚTJA, a SZERETET ÚTJA.

Ezen az úton megtanulunk bízni egymásban, megtanuljuk legyőzni a félelmeinket, és akkor elmondhatjuk végre:

Vagyok ÉN és van a MÁSIK és van a KAPCSOLATUNK. Azaz van a MI és van a MINDENSÉG, amiben mindannyian benne vagyunk. Így ma már EGY VAGYOK.

Mert látnunk kell, hogy a személyes kapcsolatok, a személyes szálakon való egymáshoz kapcsolódás a természethez, a mindenséghez, az abszolútumhoz, az Istenhez való kapcsolódásunk fontos állomása. Így a közösség alkotás nem csupán együttműködés, hanem szabad emberek, szabad döntésére alapozott, szabad megegyezésekkel működő, szabadon választott közös célok megvalósítása, azaz FEJLŐDÉS, így nagy betűkkel írva, ami által képessé válunk megtalálni az életünk értelmét.

A személyes szálakon való kapcsolódás a közösség alkotás döntő mozzanata. Ezeknek a személyes kapcsolati hidaknak az épülése és bomlása, majd új szinten való újraépülése, azaz fejlődése lesz a nyersanyaga, a motorja, a közösségi minőség fejlődésének.

Értsétek meg, ha közösséget akartok alkotni nincs más út, mint egymáson keresztül, személyes beszélgetéseken át megfejlődni az egocentrikus életszemléletet!

Mert „A tű elaltat, a fegyver lő”, és ezt a manipulációra és hatalmaskodásra épülő fenntarthatatlan utat csak a személyes kapcsolatainkon keresztül vagyunk képesek meghaladni. Nem kicsi a tét!

„Élni a lehetőséggel” gyakran nem is gondolunk bele milyen jelentés rétegei vannak egy-egy ilyen gondolatnak. ÉLNI azzal a lehetősséggel, tálentummal amit kaptunk a szellemi világból, élni és beteljesíteni azt, ami a mi dolgunk, szerepünk a világban, megmérettetni és megmérettetve lenni, tehát valóban ÉLNI és nem csak úgy átsodródni az életünkön és a végén eltemetni az álmainkat.

Gyere a közösségi udvarba, kezdjünk el személyesen kapcsolódni! Mert ha nem kezdjük el megtanulni ezt a „személyes kapcsolódásnak” nevezett kétütemű lelki tornagyakorlatot, nem kezdünk el megtanulni közösséget alkotni, akkor maga alá temet ez a hatalmaskodó, az egyéni gazdagodást mindenek fölé helyező, a másik embert semmibe vevő világ!

Szakmai ív

A személyes kapcsolódás, személyes beszélgetés tehát több, mint dumálunk egy jót. Amit most a közösségi udvarban megtanulhatsz, hogy mit is jelent a valódi személyes beszélgetés, mit jelent valóban, őszintén, mélyen kapcsolódni, odafigyelni a másik emberre.

A FIGYELEM a kulcsszavunk az idén a Közösségi udvarban, így a figyelem szintjein fogunk haladni:

Hiszen a figyelmünk határozza meg, hogy eljutunk a megértésig, hogy képesek vagyunk átérezni a másik helyzetét és a figyelmünkön múlik az is, hogy a kapcsolatunk a másikkal teremtő energiává alakul. Mert megértés nélkül nincs elfogadás, együttérzés nélkül nincs egymásrahangolódás, teremtő energia nélkül nincsenek jó megegyezések és mindezek nélkül nem lesz valódi közösség.

Terveink szerint, aki az idén ellátogat a Közösségi udvarba megtapasztalhatja, hogy milyen egyre mélyebb szinten kapcsolódni a másikhoz: első lépésként gyakoroljuk majd az önmagunkhoz való kapcsolódást, majd napról-napra haladunk a másikhoz való kapcsolódásban. Ennek során rengeteg gyakorlattal, mószerrel ismerkedhetsz meg ami ezt segíti. Azonban fontos látni, hogy ezek a módszerek csak eszközök ahhoz, hogy képes legyél megtapasztalni mit jelent a valódi személyes beszélgetés. Mindebben végzett közösségi facilitátorok fognak segíteni.

Az idei Közösségi udvar egy igazi csapatmunka eredménye lesz, hiszen a programok mögött a Közösségi Facilitátorok Hálózata van.

2022. Közösségi Facilitátor Hálózat tavaszi találkozó, Nyimben

Kérdések és válaszok a közösségindításról (www.kiutak.hu)

Ha még nincs olyan közösség, amelyhez csatlakozni tudunk, akkor mi lehet az első lépésünk a közösségalkotás felé?

Kezdjük önmagunkkal!

A közösségépítés belülről kifelé zajlik. Tehát az első lépés: tanuljunk meg kapcsolódni önmagunkhoz, hogy képessé váljunk személyes szinten kapcsolódni másokhoz is.

A közösségalkotás egyik gátja, hogy a jelenlegi atomizált társadalom olyan egyéni működésmódot szocializál belénk, amely nem kedvez az emberi kapcsolatoknak. Ennek egyik tünete a felszínes figyelem, ami jellemzően az érzéseinkhez való kapcsolódás hiányából következik. Ez akkor is igaz, ha nincs feszültség az adott szituációban, de még inkább jellemző, amikor valamilyen konfliktushelyzetbe kerülünk. Ha valami rossz érzést kelt bennünk, akkor a konfliktuskerülő üzemmód automatikusan működésbe lép, és különböző énvédő mechanizmusokkal zár el bennünket saját érzéseink megélésétől, illetve főleg azok kifejezésétől. Ennek pedig az a következménye, hogy nem vagyunk képesek őszinték lenni a másikkal, nem tudunk valódi visszajelzéseket adni, ami pedig az alapja lenne a jó együttműködésnek.

Ezért „a tanuljunk meg kapcsolódni önmagunkhoz” azt jelenti, hogy kezdjünk el tudatosan figyelni arra, miként hat a másik ránk, milyen érzéseket vált ki bennünk, és tanuljuk meg ezeket kifejezni. Erősítsük meg ezt a belső figyelmünket, hogy képessé váljunk a másikra is figyelni. Mert a figyelem az alapja a megértésnek, a megértés az alapja a jó megegyezéseknek. Ezt az első lépést elkezdhetjük gyakorolni a legbelsőbb szeretetköreinkben: párkapcsolatunkban, családunkban, barátainkkal. Ezt nem lehet átugrani és azt mondani, hogy ha a párkapcsolatban, a családban, a barátokkal nem sikerült, akkor majd a közösségben hátha sikerül.

Abban, hogy a visszajelzéseinket képesek legyünk jól megfogalmazni, sokat segíthet, ha megtanuljuk az erőszakmentes kommunikációt (EMK) vagy a hasonló jellegű Gordon-kommunikációt.

Ki lehet próbálni kicsiben a közösségalkotást?

Igen, alakítsunk beszélgetőkört!

Sokan vannak, akik szeretnének egy ökoközösség része lenni, de nem találhatók a közelükben olyan közösségek, amelyekhez csatlakozhatnának, illetve nincsenek olyan barátaik sem, akik ebben partnerek lennének.

Számukra lehetnek fontos kérdések, hogy:

Ki lehet-e próbálni a közösségalkotást kicsiben?
Mi lehet az első pici lépés, amit én is meg tudok tenni a közösség irányába?
Milyen lehet a közösség legkisebb, de már életképes prototípusa?

A jó hír, hogy a közösségépítést már egy egészen kicsi, akár csupán háromfős beszélgetőkör létrehozásával is ki lehet próbálni. Ennek összehozása nem lehetetlen, bárhol is élünk. Jó eséllyel akadnak ugyanis a közelünkben olyan emberek, akikkel már amúgy is szoktunk beszélgetni a világ dolgairól. Vagy ha mégsem, akkor is ismerhetünk olyanokat, akiket ha meghívunk egy első beszélgetésre, szívesen eljönnek.

Ha pedig végképp nem találunk senkit, akit meghívhatnánk, menjünk el egy, a környékünkön szervezett, ökológiai témájú előadásra, filmvetítésre stb., ahol hozzánk hasonló érdeklődésű emberekkel találkozhatunk. Sőt, akár mi magunk is szervezhetünk ilyen eseményt. Itt megvan az esély arra, hogy az esemény témájához kapcsolódó beszélgetésbe elegyedünk, amelynek a résztvevőit — ha úgy érezzük, jó beszélgetőtársakra találtunk — meg lehet hívni a beszélgetőkörünkbe. Fontos, hogy ne adjuk fel, ha elsőre nem sikerül.

Ahhoz, hogy egy beszélgetőkör a közösség prototípusává tudjon válni, van néhány feltétel, aminek meg kell felelnie:

Először is nincs közösség közös cél nélkül. Ezért első lépésként meg kell találnunk azt a minimális célt, amely már képes elegendő együttműködési kényszert létrehozni ahhoz, hogy a kör tagjai motiváltak legyenek a beszélgetésekre.
Fontos, hogy ezek a beszélgetések jól strukturáltak legyenek. Ez azt jelenti, hogy érdemes egy előre meghatározott időkeretben, egy előzetesen együtt kitalált folyamaton végiglépegetni.
A témák megértésében menjünk mélyebbre, mint az egy hétköznapi beszélgetésnél szokásos, és készüljünk fel a beszélgetésekre, szétosztva egymás között az előkészület feladatait.
A közösség prototípusához a legfontosabb, hogy legyen valaki, aki a csoport, a beszélgetőkör belső folyamataira figyel. Az ő feladata a beszélgetések levezetése, az emlékeztetők írása, az alkalmak meghívóinak elkészítése, az alkalmak közötti kommunikáció elősegítése.

A feladatok szétosztásával jó eséllyel ki fog alakulni az a három vezetői szerep, ami minden közösséget jellemez:

A stratéga, aki inkább a célokhoz, a jövő fölvázolásához kapcsolódik, tehát inkább elméleti gondolkodású.
A működtető, aki inkább gyakorlatias gondolkodású, ezért a konkrét feladatokban vállal szerepet szívesebben, például gondoskodik a beszélgetés körülményeiről, de gyakran ő az is, aki visszahúzza a földre a beszélgetés fonalát.
Az integrátor, aki a csoport belső folyamataira figyel, képes levezetni, koordinálni az alkalmakat, aki az emberi dinamikákat kezeli.

Ezek a szerepek megfeleltethetők az élő rendszerekre jellemző vezérlő, szabályozó és irányító folyamatoknak, tehát a közösségekben törvényszerűen alakulnak ki. Ez úgy is megvalósulhat, hogy a három szerepet három ember tölti be, de az is elég gyakori, hogy a stratéga lesz egy személyben az integrátor is. Ennek ellenére az is előfordulhat, hogy egy háromfős közösségben a tagok természetéből adódóan valamelyik szerep hiányzik, mert például nincs a csapatban stratéga vagy éppen működtető típusú ember. Ebben az esetben érdemes bővülnünk egészen odáig, amíg megérkezik a hiányzó szereplő, mert csak így van esélye annak, hogy kis csoportunk a közösség prototípusává váljon, és így kicsiben megtapasztaljuk azt, hogy milyen közösséget alkotni. Egy jól sikerült beszélgető kör ugyanakkor kiváló alapot képezhet egy nagyobb közösség beindításához, aminek az első lépése akár egy baráti szabadegyetem beindítása is lehet.

Kapcsolódó ajánlóink:

Kézikönyv párbeszédkörök alakításához – Párbeszéd kör kézikönyv 1. és 2.
Csíkszentmihályi Mihály kapcsolódó könyve – Csíkszentmihályi Mihály: A fejlődés útjai – A harmadik évezred pszichológiája

Mit kell tennünk ahhoz, hogy ne maradjunk egyedül a közösség szervezésében?

Hozzuk létre a közösség magját!

Aki közösséget akar építeni, annak ha az első lépésen túljutott, társakat kell találnia az ügyéhez. Ha nincs még saját ügye, akkor pedig találnia kell valakit, akinek az ügyéhez szívesen csatlakozik. Így ő lehet vagy az első, vagy pedig a második ember egy közösség megszületésében. Fontos, hogy tudatosan, belülről kifelé kell építkeznie. Ez azt jelenti, hogy egy közösség megszületésében nem az a legfontosabb kérdés, hogy vagyunk-e elegen, hanem az, hogy van-e legalább két ember, aki valóban össze tud fogni, akik jóban-rosszban kitartanak, akik ugyanakkora felelősséget képesek vállalni a megvalósításért. Létre kell hozni a közösség magját!

Az emberek különböző mértékben képesek felelősséget vállalni, ami törvényszerűen létrehozza a közösség köreit. Ebből következik, hogy minden közösségnek van egy magja, a legnagyobb felelősséget vállalók köre.

Gyakori probléma, hogy a legbelső körben egyetlen ember van csupán. Ez egyrészt azt jelenti, hogy minden olyan feladat, felelősség, amit mások nem vállalnak föl, rá terhelődik. Így hamar ő lesz a szűk keresztmetszet. Másrészt a csomóponti emberek kapcsolati minősége adja a legerősebb mintát a közösségi minőséghez. Ezért az az egészséges, ha a belső körben minimum két ember van. Ugyanakkor hálózatelméleti kutatások azt mutatják, hogy a belső kör nem tud hét főnél nagyobb lenni, egyszerűen azért, mert efelett már biztos, hogy tovább rétegződik, mind az emberi kapcsolatok, mind a felelősségvállalás mértéke mentén.

Mit kell tennünk már a közösségünk kezdeti lépéseinél ahhoz, hogy ne valljunk kudarcot?

Alkossunk közösséget már az álmodás szakaszában!

Az ökoközösségek gyakran úgy indulnak, hogy néhány ember elkezd együtt álmodozni egy jobb, természetesebb, közösségibb életről. Ám a tervezgetés lázában gyakran elfelejtik, hogy nemcsak a közös célokban kell megegyezniük, hanem az együttműködésben is össze kellene csiszolódniuk. Ez gyakran oda vezet, hogy a megálmodott projekt elindulását követő első nehézségeknél szétesik a csapat.

Amikor a közösségalkotás kudarcba fullad, és ennek keressük az okait, az egyik tipikus mondat, ami ilyenkor elhangzik, így szól: „akkor ez még nem tűnt nagy problémának, igaz, már akkor is voltak bennem rossz érzések, de csak elmosolyogtam”. Vagyis amikor jönnek az első rossz érzések a másik nehezen viselhető magatartása miatt, akkor nem adunk őszinte visszajelzést egymásnak, hanem ezeket a konfliktuscsírákat „elmosolyogjuk”. Amikor aztán ez elviselhetetlenné válik, akkor már csak robbanni tud, és a sértések, bántások kibékíthetetlen ellentétté válnak. Így szétesés (sőt, akár pereskedés) lesz a vége az egykor jobb sorsra szánt közösségi kezdeményezésnek.

Ezért már az álmodás szakaszában érdemes tudatosítanunk a különbözőségeinkből természetszerűleg fakadó konfliktusokat, és fontos visszajelzéseket adnunk egymásnak. Azaz törekednünk kell arra, hogy jó megegyezések szülessenek az együttműködésünk emberi oldalán is. Ez az önreflexiós folyamat biztosítja, hogy elkezdjük tanulni egymást, és így képessé váljunk a belső feszültségek és konfliktusok tudatos kezelésére.

Kapcsolódó ajánlónk:

Könyv a csoportdinamikáról – Oliver König, Karl Schattenhofer: Bevezetés a csoportdinamikába

Mit tehetünk azért, hogy a közösség tagjainak ne menjen el a kedve már a kezdeti nehézségektől?

Készüljünk fel közösen a csalódásokra!

Ahhoz, hogy képesek legyünk életmódot váltani, leszámolni az eddigi életünk strukturális rabságaival, nagyon erős képet hozunk létre arról, hogy milyen a jobb, élhetőbb, természetesebb, közösségibb élet. A valóság azonban mindig felülírja ezt, ami törvényszerűen csalódásokkal jár, ez pedig sokszor a legrosszabbat hozza ki belőlünk: védekezünk, hibáztatunk, felelősöket keresünk.

Törvényszerűen megjelenik minden csapatban a kritikus szereplő, azaz a vezető(k) ellenpólusa, aki jellemzően mást gondol, és/vagy másképp gondolkodik a csoport céljairól. Ő az, aki leghamarabb kifejezi elégedetlenségét, aki nem képes felhőtlenül örülni az elért eredményeknek. A csoport nagy része ezt a szereplőt destruktívnak érzékeli, aki visszahúzza őket. Ha a vezető belemegy ebbe a játszmába, akkor hamar bűnbak lehet ebből az emberből. Pedig a valóság az, hogy ez a szerep is ugyanannyira fontos a csoport sikere szempontjából, ő a csoport élő lelkiismerete, aki ráirányítja a figyelmet a veszélyekre, és így egyfajta minőségellenőrként működik.

Ezért már a jövőképünk, a céljaink megfogalmazásánál hagyjunk időt a kételkedésre is, azaz már ekkor lehessen kimondani a félelmeket, a fejünkben megszülető negatív forgatókönyveket. Tanuljuk meg elfogadni ezeket mint a közösségalkotás természetes részét. Adjunk teret a vezető(k) ellenpólusának is, lehessen konstruktív vitákat folytatni a célokról, a hogyanokról.

Ennek lehet jó módszere a kételkedő műhely, ami a stratégiai megbeszélések egyik elemeként alkalmas lehet arra, hogy úgy tudjuk a félelmeinket megfogalmazni és megbeszélni, hogy az ne csökkentse a motivációnkat.

Mi az, ami átsegít bennünket a kezdeti nehézségeken?

Már a kezdetektől, folyamatosan növeljük az együttműködési kényszert!

Egy új típusú, tudatosságalapú (megalkotott) közösség csak akkor lesz életképes, ha együttműködési kényszer van tagjai között.

A születés minden élőlénynél szülési fájdalmakkal jár, és nincs ez másképp a közösségek születésekor sem. Ez azoknak a konfliktusoknak a lelki fájdalmait jelenti, amelyek törvényszerűen következnek be az egyéni érdekek, elképzelések, világképek, jövőképek közössé válásának folyamatában. Ezért nyugodtan mondhatjuk mindenkinek, aki ma közösségalkotásba fog: “Ez bizony fájni fog!”.

Ezek a fájdalmak a közösség születése során centrifugális erőként hatnak, vagyis kifelé mozgatják a tagokat a közösségből. Ha voltál már része egy induló csoportnak, jó eséllyel megtapasztaltad azt is, hogy amikor megjelennek az első feszültségek, konfliktusok, akkor az az érzésed támad, hogy nem éri meg ebbe a csoportba járni. Például azért, mert akadnak a csoportban olyanok, akik fennhangon bizonygatják az igazukat, tőled viszont senki sem kérdezte meg, hogy neked mi a véleményed. Vagy azért, mert próbáltad elmondani a véleményed, de volt valaki a csoportban, akinek ez nem tetszett, és ennek hangot is adott.

Ezért van szükség olyan centripetális erőre is minden születő közösségben, ami ellene hat annak, hogy a közösség tagjai az első nehézségeknél lefalcoljanak. Ilyen lehet az, ha részben vagy egészben a megélhetés előteremtésére szövetkezünk. De hasonlóan erős együttműködési kényszer lehet az is, ha a lakhatásban kötjük össze az életünket. Ezen túl ilyen lehet minden olyan dolog, ami valós segítséget jelent a közösség tagjainak életében (például amikor a közösség tagjai kalákában segítik egymást). Végül pedig az is, amikor a közösség tagjait érintő hátrányokban a közösség érdekérvényesítéssel segít, és így kézzelfoghatóan hozzájárul a tagok jóllétéhez (ilyen például egy környezetkárosító helyi beruházás megakadályozása).

Vagyis sokféleképpen lehet növelni az együttműködési kényszert (a Kiutak.hu cselekvési tippjeinek nagy része alkalmas erre). Azonban fontos azt is látni, hogy a “jó egymással beszélgetni” önmagában nem biztos, hogy elegendő centripetális erőt biztosít. Az együttműködési kényszer szinonimája lehet a kölcsönös egymásrautaltság is, azonban a “kényszer” szó jobban kifejezi annak az erőnek a mértékét, ami ahhoz kell, hogy a törvényszerűen bekövetkező csalódások ellenére képesek legyünk benne maradni az együttműködésben, sőt, újból és újból beleállni a konfliktusainkba.

A tudatosság alapú közösségekben az együttműködési kényszer – ahogy az a fenti példákból is kiderült – nem kívülről jön, hanem önmagunkra rakott vállalásainkból. Lényeges azonban, hogy ezek a vállalások, megegyezések egyéni szintű értékekhez és érdekekhez kapcsolódjanak, tehát elég fontosnak kell lenniük az egyén számára ahhoz, hogy megérje bent maradni a közösségben. Ennek érdekében érdemes a közösség stratégiai tervezésekor mindig az egyéni jövőképekből, a személyes célokból kiindulni.

További ajánlónk:

Rövid tanulmány arról, hogy mik is azok a közösségi vállalkozások – Vágvölgyi Gusztáv: Közösségi vállalkozás meghatározása