Marcsi a fesztivál lelke és mindenese, azaz a főszervezője. Örökké kíváncsi, és mindenben segíteni akar, minden folyamatot átlát. Szervezői gyűléseken gyakran kell figyelmeztetnünk, hogy a budi takarítás és a krumplipucolás nem az ő dolga, mert ő szó nélkül beállna bármilyen hiányt szenvedő területre a milliónyi feladata mellett. A Gyüttmenten kívül minden lében kanál: permakultúrában, közösségfejlesztésben, rádiózásban … Ismeri a világ összes sztoriját, és képes is elmesélni mindet. A Mindenegyüttmegy Egyesület elnökségi tagja, a Boldogulj podcast csatornán ő készíti a “Dunán innen Tiszán túl” sorozatot. Tagja Közösségi Vállalkozás csapatának, elvégezte az Ariadné közösségi facilitátor képzést, és a MAPER permakultúra tervező képzését is. Egyik alapítója, szervezője a Sziget Kosara bevásárlóközösségnek.
Mikor és hogyan találkoztál először a Gyüttment Fesztivállal?
2016-ban voltam először látogatóként a fesztiválon. Sok szempontból életre szóló élmény volt. Egyedül mentem, csak néhány ismerősöm volt ott, mégis azt éreztem, ezt kerestem már régóta, és “hazaértem”. Sajnáltam, hogy csak négy nap volt …
Mikor csatlakoztál a szervezőkhöz, és mi volt a fő motivációd? Mi tart meg benne, mit kapsz tőle?
Már az első után szerettem volna csatlakozni, de aztán kisbabám született, így csak 2018-ban csatlakoztam a kommunikációs csapathoz, és sokáig abban dolgoztam. 2021-ben lettem a főszervező.
Maga a fesztivál most is olyan érzés, hogy “itthon vagyok, hazaértem”. Akkor is, ha semmit nem csinálok, csak ülök a réten, nézem a többieket, és magamba szívom a hangulatát. Sokféle élményt ad: kapcsolódást a természethez, másokhoz, önmagamhoz. Egységélményt. Hogy mi, emberek, tudunk közösséget alkotni, ezt itt nagyon érzem. Békét, szabadságot. Jó vagyok úgy, ahogy vagyok-érzést. És reményt. Hogy bár a világunk nagy változások előtt áll, amelyektől félni is lehet, de ami itt történik négy nap alatt, annak van értelme, és sok hasonló emberrel, tettekkel, közösen, minden jóra fordulhat. A szervezésben való részvétel pedig az “adás” élményt adja, hogy ezt a sokmindent megoszthatom másokkal, részese lehetek a megteremtésének, annak, hogy mindebbe másokat is belevonunk, illetve összekapcsoljuk őket egymással. És megkapom azt a boldogító érzést is, hogy végre megtaláltam nagyjából az én egyéni utamat, hogy mikkel “kell” foglalkoznom.
Mi volt a legemlékezetesebb pillanat számodra a fesztiválon? Ami megérintett, ami valamiért vicces, megható, vagy egyszerűen csak legjobb élmény volt számodra?
Rengeteg ilyen van, órákig tartana mindet leírnom. Kettőt emelnék ki: amikor először voltam, résztvevőként, 2016-ban, az egy meghatározó “aha”-élmény volt. Addig a környezetemben én voltam az “ufó”, aki másképp látja a világot. Magányosnak éreztem magam, aztán beléptem a fesztiválra, és megcsapott, hogy jéé, mégsem én megyek szembe az autópályán, itt van rengeteg ember, aki úgy látja a világot, ahogy én! Mindenkinek kívánom, hogy élje át ezt az érzést, a valahova tartozást, legalább egyszer az életben. 🙂
A másik a tavalyi fesztivál (illetve akkor már Találkozó), amikor először voltam főszervező. Ebben a legfontosabb élmény maga a fesztivál létrejötte: hogy összehozunk rengeteg embert, akik máshol talán nem találkoztak volna, hogy mennyi előremutató kapcsolódás, együttműködés született ott, hogy mennyi élményt élt át mindenki, és így tovább, tehát az adás, a “szolgálat”, mások összekötésének az élménye, ami meghatározó nekem. És épp ezért nagyon szívügyem, hogy minden évben legyen Gyüttment, mert egyszerűen imádom. 🙂
Mit jelent számodra a gyüttmentség, és hogyan jelenik ez meg az életedben?
“Klasszikus” gyüttment vagyok, mert Budapestről vidékre költöztem, a Szentendrei-sziget egyik falujába. Szeretnék ott is maradni végleg, ott boldogulni, abbahagyni az ingázást. Igyekszem a környezetemben megtalálni azokat az embereket, akikkel közös, helyi céljaink vannak, és ez már megvalósulni látszik, elindítottuk a Sziget Kosara bevásárlóközösséget, és egyéb “ökobandázásokat” szeretnénk szervezni. És tanulom a zöldségtermesztést, erről elkezdtem egy blogot (bár mostanában persze nagyon kevés az időm rá), és nagy álmom, hogy önellátóbb legyek, főleg, hogy pont permakultúra tervezőnek tanulok.
Mi lenne az a három dolog, amit a fesztiválról mondanál olyannak, aki még sosem hallott róla?
Gyere, nézd meg. 🙂
- Itt az lehetsz, aki vagy, jó vagy úgy, ahogy vagy, elfogadunk, vedd le a maszkjaidat, a szerepeidet, ez itt a természet.
- Rengeteget tanulhatsz, rengeteg élményben részt vehetsz, kipróbálhatsz, átélhetsz olyat, amit máshol – vagy még – nem.
- Mosolygós embereket ismerhetsz meg, kapcsolódhatsz velük, és nem kell tőlük elszakadnod a négy nap után sem.
Szerinted mit ad a világhoz/a világnak, és/vagy a látogatóknak a fesztivál?
Reményt, ahogy fentebb mondtam. Kapcsolódást, a természethez, másokhoz, önmagunkhoz, a Mindenhez. Tudást és lelkesedést. Egy jó mintát. Egységélményt, flowt, szabadságot, örömöt, feltöltődést. Sok szeretetet. 🙂
Mi a legfontosabb tanácsod annak, aki “gyüttment” szeretne lenni (akár a szó konkrét, akár a “lelki” értelmében)?
Gondold végig, mi számít igazán az életben, minek van igazán értelme. Ugye, hogy csak ennek? 😉 Akkor keresd meg a környezetedben azokat, akik ebben társaid. Még ha úgy tűnik is, hogy egyedül vagy, ez nem igaz, sok-sok hasonló gondolkodású, értékrendű ember van, csak legyél nyitott, bátor, és megtalálod őket. A városban is.
Ha valamilyen művészettel kellene kifejezned a fesztivált, mi lenne az? Például: milyen zenét játszanál, énekelnél, milyen hangszerrel, vagy mit táncolnál, mit rajzolnál/festenél, milyen kézműves tárgyat alkotnál, vagy milyen színdarabot írnál?
Kontakt improvizációt táncolnék. Hangdrumon játszanék valami chilles improvizációt. Egy hegytetőről énekelném a szélbe, és a völgybe bele, valami örömdalt (ami nálam éppen mindig más, attól függően, mire kattanok rá). Vagy népdalversenyt tartanék a tábortűz körül (akár nemzetközit! Ilyet idén jó lenne … 🙂 ). Szóval mindenképp olyan zenét és táncot, amiben mindenki szabadon megnyilvánulhat, felszabadulhat.