A zéró hulladék fesztivál 2. rész: Eszem-iszom és a négylábúak

Az előző részben arról volt, szó, hogy hogyan tudtok ti is szerepet vállalni a Zéró Hulladék törekvésében, hogy figyeljünk egymásra, a környezetre és magunkra is. Kaptatok elsődlegesen pár tippet mit hozzatok magatokkal és mit hagyjatok otthon. Azért, hogy gördülékenyebb és áttekinthetőbb legyen egy zéró hulladék fesztivál, nézzük meg mi is fog rátok várni. 

Eszem-iszom

Osztottunk már meg gondolatokat arról, hogy az otthonról hozott mélytányér, kanál, kés, villa, bögre, kulacs jó barátod lesz a fesztiválon. Szuper lehetőségeid lesznek arra, hogy ezeket elmosogathasd: lebomló mosogatószert, szivacsot és pár perc énidőt kapsz, hogy elmerülhess a mosogatás habzó gondtalanságában. Hogyha otthon maradt vagy elkallódott valamelyik étkezési holmi, semmi baj, limitált mennyiségben kölcsönözni és vásárolni is tudsz majd a helyszínen. A lakoma után meg tudsz mosakodni, és textíliákat biztosítunk kéztörléshez és törölközéshez, és ha nem fogyna el minden falat, külön hely lesz a komposztnak és az ételmaradékoknak is. De elsősorban arra kérünk, hogy annyit vegyél, amennyit meg is eszel, ha mégis marad valami, tedd el másnapra, vagy ajánld fel másnak, és csak ezután dobd az ételmaradékos hordóba, illetve a komposztba. Hogyha otthonról hoznál ételt vagy kis nasikat, akkor kérünk, hogy még otthon tedd át azokat egy tárolódobozba és a csomagolóanyagokat ne hozd magaddal. Persze a legjobb volna arra törekedni, hogy ilyen termékek ne is kerüljenek a kosaradba vagy megtalálni a csomagolásmentes, természetes változatát. Ha mégis termelődik szemét, azt a saját zsákba kell gyűjteni, amiért te vagy a felelős. Szelektív kukák nem lesznek kihelyezve, így az alumínium dobozos italokból, mind az ital, mind az alumínium doboz a tietek marad, saját szemetesetekbe kell gyűjteni – akárcsak a PET-palackot, tejesdobozt, szotyiszacskót, üveget, és így tovább. És nem lesznek kommunális szemetesek sem, tehát a csikkek, nedves törlőkendők, intimhigiéniás és babaápolási hulladék, illetve mindenféle szennyezett műanyag és fém megy vissza az otthoni kommunális szemetesbe. A fesztiválon tudtok venni italokat, sört, gyöngyöző nedűt, így inkább csak egy jó nagy pohár kerüljön be a pakkba. 

Ezekre az edényekre lesz szükséged

Négylábúak

Ha kutyával érkezel az mesés! Kérünk az ő poggyászánál is figyelj egy-két dologra. Műanyagzacskót ne hozz magaddal, itatókának alkalmas bödölye viszont mindenképp jöjjön, amit itt újra tudtok tölteni. A kutya ürülékét egy nagyobb lapulevéllel, fakéreggel vagy szalmacsomóval fogd meg, és dobd a komposztvécébe. Félmegoldás, ha lebomló papírtörlővel teszed ugyanezt. Ha mégis ragaszkodsz a műanyag zacskóhoz, akkor a tartalmát ürítsd az alomszékbe, utána mosd ki a zacskót, és használd így többször. Sajnáljuk,  nincs más zéró hulladék megoldás, a műanyagba csomagolt kutyagumi az alomszékben és a szemetesben egyaránt károsítja a környezetet.

Scroll to Top