Az élet álom nekik csupán, De nekünk fáj.”
Énekli Hobo, és ez nem csak azokra igaz, akit a „tű elaltat” hanem azokra is, akik még fel sem ébredtek, csak sodródnak az életükben. …és igen azoknak, akik az ÉLETET választják, azoknak fáj időnként nagyon fáj, mert a személyes kapcsolatok, a személyesség azt is jelenti, hogy különbözőségeinket össze kell csiszolni, megérteni azt, ami számunkra érthetetlen, elfogadni azt, ami elfogadhatatlan és tanulni, tanulni, és még egyszer tanulni a másikat, ami által képesek leszünk a valódi kapcsolatra, arra, hogy létrehozzunk egy tőlünk nagyobb egészet, a KÖZÖSSÉGET.
…mert persze, könnyű kimondani, hogy én elengedtem az egómat, én EGY VAGYOK veled is, de ezt megvalósítani a hétköznapi kapcsolatainkban, na ez az, ami igazán megméret bennünket, ami megmutatja, hogy ez a kimondott szó valóban valódi valóság, vagy csak még alszunk, és ez az elképzelésünk csupán egy álom.
Mert ebben az esetben csak annyit mondhatunk mi is mint William Butler Yeats:
„…mert szegény vagyok, csak álmaim vannak; Álmaimat lábad elé terítem; Óvatosan lépkedj – álmaimon lépkedsz.”
Ebből azonban nem lesz közösség! Sajnos a legtöbb fenntarthatóságra törekvő közösségi kezdeményezés már az elején elbukik, mert megpróbálnak a fenntarthatatlan társadalomban szocializált kommunikációval közöséget alkotni. Arra koncentrálnak, hogy milyen technológiákra van szükségük, milyen területre ahhoz, hogy önellátóak legyenek. Azonban a legtöbb kiköltöző nagyon gyorsan rájön arra, hogy egyedül nem megy és a közösség az egyik kulcs az álmaik megvalósításához.
Ezért, hogy ne csak álmaitok legyenek arról, hogy jó párkapcsolatban, jó emberekkel, jó közösségben milyen is élni.
Kezdjünk el személyesen kapcsolódni a másikkal!
Kezdjünk el személyes szálakon keresztül valóban megismerni más embereket!
Kezdjük el tanulni egymást, hogy képesek legyünk közösséget alkotni!
Az idei Gyüttment Találkozó Közösségi udvarában erre szeretnénk teret nyitni, mert az gondoljuk, hogy az induló közösségeknek ez az első mozzanata. Hiszünk abban, hogy a mai világ új tipusú közösségeinek az a legnagyobb feladata, hogy folyamatosan és újból és újból megmérettessük egymásban magunkat, ezáltal segítve egymás fejlődését.
Aztán persze ezen keresztül a szenvedésből szenvedélyt formáljunk, megtapasztaljuk, hogy milyen is a jó, a mély, az őszinte emberi kapcsolatokban élni. Ahol szabad emberek, szabad választásukból, szabad döntésekkel, szabadon megegyezve egymással képesek vezetni és vezetve lenni. Ez maga a BIZALOM ÚTJA, a SZERETET ÚTJA.
Ezen az úton megtanulunk bízni egymásban, megtanuljuk legyőzni a félelmeinket, és akkor elmondhatjuk végre:
Vagyok ÉN és van a MÁSIK és van a KAPCSOLATUNK. Azaz van a MI és van a MINDENSÉG, amiben mindannyian benne vagyunk. Így ma már EGY VAGYOK.
Mert látnunk kell, hogy a személyes kapcsolatok, a személyes szálakon való egymáshoz kapcsolódás a természethez, a mindenséghez, az abszolútumhoz, az Istenhez való kapcsolódásunk fontos állomása. Így a közösség alkotás nem csupán együttműködés, hanem szabad emberek, szabad döntésére alapozott, szabad megegyezésekkel működő, szabadon választott közös célok megvalósítása, azaz FEJLŐDÉS, így nagy betűkkel írva, ami által képessé válunk megtalálni az életünk értelmét.
A személyes szálakon való kapcsolódás a közösség alkotás döntő mozzanata. Ezeknek a személyes kapcsolati hidaknak az épülése és bomlása, majd új szinten való újraépülése, azaz fejlődése lesz a nyersanyaga, a motorja, a közösségi minőség fejlődésének.
Értsétek meg, ha közösséget akartok alkotni nincs más út, mint egymáson keresztül, személyes beszélgetéseken át megfejlődni az egocentrikus életszemléletet!
Mert „A tű elaltat, a fegyver lő”, és ezt a manipulációra és hatalmaskodásra épülő fenntarthatatlan utat csak a személyes kapcsolatainkon keresztül vagyunk képesek meghaladni. Nem kicsi a tét!
„Élni a lehetőséggel” gyakran nem is gondolunk bele milyen jelentés rétegei vannak egy-egy ilyen gondolatnak. ÉLNI azzal a lehetősséggel, tálentummal amit kaptunk a szellemi világból, élni és beteljesíteni azt, ami a mi dolgunk, szerepünk a világban, megmérettetni és megmérettetve lenni, tehát valóban ÉLNI és nem csak úgy átsodródni az életünkön és a végén eltemetni az álmainkat.
Gyere a közösségi udvarba, kezdjünk el személyesen kapcsolódni! Mert ha nem kezdjük el megtanulni ezt a „személyes kapcsolódásnak” nevezett kétütemű lelki tornagyakorlatot, nem kezdünk el megtanulni közösséget alkotni, akkor maga alá temet ez a hatalmaskodó, az egyéni gazdagodást mindenek fölé helyező, a másik embert semmibe vevő világ!