Kecskeméti János
Bemutatkozás
Gyerekkoromból sokat hozok magammal a közösségi együttélés, az alkalmazkodás és az együttműködés tapasztalatából. Később Budapestre költöztem, ahol a Budapesti Gazdasági Egyetemen kereskedelem és marketing szakon végeztem.
Az egyetemi évek után egyre mélyebben kezdtek foglalkoztatni a társadalmi kérdések, az emberi kapcsolatok és az együttműködés működése. Azóta folyamatosan foglalkozom önismerettel és közösségépítéssel, mert hiszem, hogy a jövő egyik kulcsa az emberek tudatos, bizalmon alapuló együttműködése. Elvégeztem az Ariadné-műhely közösségi facilitátor képzést.
2019 óta vagyok a Dombfalva közösség tagja, ahol önkénteskoordinálással, tréningek szervezésével, ökológiai tájrehabilitációval, veteményeskerttel, táborok befogadásával foglalkozunk, és saját minifesztivált is szervezünk Organix Fesztivál néven.
Jelenleg a Dunakanyarban élek egy kisközösségben. Különösen érdekel, hogyan lehet hosszú távon jól működő, fenntartható közösségeket létrehozni, amelyekben nemcsak a közös munka, hanem az emberi kapcsolatok minősége is kiemelt szerepet kap. Célom, hogy aktívan hozzájáruljak ilyen közösségek építéséhez és támogatásához.
Programjai a Gyüttmenten
2026
- Les Pas-Sages módszer: Építsünk ökofalut! – a pénzügyi keretek megtervezése közösen: Tóth Miklós
- Les Pas-Sages Magyarországon – hogyan tovább? közösen: Tóth Miklós
- Les Pas-Sages módszer: a közös tulajdonlás kulcsa? – előadás közösen: Tóth Miklós
- Közös-Ég – Kreatív közösség és alkotótér
- A közösségi vezetés dilemmái – kerekasztal beszélgetés közösen: Reppert Norbert, Sánta Katalin, Mester Attila, Pabló
- Közösségi döntéshozás tapasztalatai – beszélgetőkör
2025
- Közösségi udvar záró előadás közösen: Tizsima, Pabló, András
- Nemzetközi önkéntes programok szerepe a kiköltözői közösségek evolúciójában – KEREKASZTAL közösen: Révai Mátyás, Jagodics Edit
- Közösségi udvar nyitó előadás közösen: Tizsima, Pabló, András
