A megtalált falu – Nagyszékely

Nagyszékely a magyar térkép egyik többé-kevésbé fehér foltján fekszik: Tolna megye dombos-lankás tájain. Ennek a körülbelül 500 fős zsákfalunak több különlegessége is van, de az egyik legkiemelkedőbb az, hogy az elmúlt évtizedekben nem kevés fiatal, gyerekes család költözött a településre. Ezen kívül érdemes tudni, hogy bár a hagyományos értelemben véve Nagyszékely nem tekinthető ökofalunak, a település mégis a Magyar Élőfalu Hálózat tagja, és többen is akadnak, akik a permakultúra módszereivel gazdálkodnak. Azt is érdemes megjegyezni, hogy Nagyszékelyen található a Magyar Permakultúra Egyesület (MAPER) székhelye is.
A helyi közösség tagjai között többen is vannak, akik számára fontos a fenntarthatóság, és minden ami ehhez kapcsolódik: a környezettudatosság, a közösségben gondolkozás, a természetvédelem vagy a fenntartható gazdálkodásnak valamilyen módja, legyen szó bio gazdálkodásról, permakultúráról vagy biodinamikus gazdálkodásról.
A fenntartható életmód iránt elkötelezett helyi közösségnek több programja is van, ahol a helyi családok egymást segítve tudnak együttműködni. Az állati takarmányt eddig is közösen szerezték be, de úgy néz ki, hogy kialakulóban van egyfajta közös állattartó kezdeményezés, így ha egy család elutazna pár napra, akkor van kire bízni az állatokat. Több helyi, alulról jövő kezdeményezés is elindult, az egyiknek a célja például a falu komposztálásának megoldása, egy másik regionális kezdeményesnek a célja pedig az, hogy Nagyszékelyt 6 másik faluval együtt natúrparkká nyilvánítsák. Ezen kívül felmerült egy közösségi fólia építése is, és kisközösségi fa-csereberére is sor került már. 2017-ben pedig a faluban megtartották az első hétvégi permakultúra tanfolyamot is, ami kifejezetten sikeresen zárult.

A fesztivál során a Gazdálkodók Udvarának házigazdája a Magyar Permakultúra Egyesület lesz, melynek elnöke, Kardos Etelka, a fesztivál szervezésében is részt vállal. A Gazdálkodók Udvarában pedig nem csak a MAPER munkásságával és permakultúra hátterével ismerkedhettek majd meg, hanem a családi és közösségi gazdálkodásról is többet megtudhattok.
A cikket Lipka Borbála készítette.

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top