Bemutatkozik a Gazdálkodók tere

Idén a Gazdálkodók Terének a Magyar Permakultúra Egyesület lesz a gazdája. Ennek megfelelően a permakultúráról és a fenntartható gazdálkodásról fog szólni a 3 nap.
Terveink szerint interaktív játékokkal mutatjuk be a permakultúra hátterét, elveit és a tervezésről is lesz szó gyakorlati feladatokkal. Ezen felül a szemlélethez hű gyakorlati megoldásokat fogjuk körüljárni, és néhány esetben a részletekbe is belemegyünk, mint például a vízgazdálkodásba, talajéltetésbe, növényvédelembe. Sátorunkban hallhattok arról is, hogy a mezőgazdaságnak milyen egyéb funkciói lehetnek az élemiszer termelésen túl. Helyet kap még előadásaink közt az élelmiszer önrendelkezés, a szolidáris gazdálkodás kérdése, valamint beszélgetünk a természetvédelemről a gazdálkodásban.
Korábbi fesztiválos tapasztalatok alapján úgy építjük fel a programot, hogy minden nap lesznek alapozó előadások a kezdőknek és párhuzamosan specifikusabb előadások és műhelymunkák a haladóknak.
Témák, amikről biztosan beszélni fogunk:

  • Permakultúra: elvei, alkalmazása
  • Tervezés
  • Permakultúrás szemléletű biokertészkedés- kérdezz-felelek Baji Bélával
  • Gyakorlati példák bemutatkozása
  • Alkalmazkodó gyümölcsészet
  • Talajéltetés
  • Közösségi gazdálkodás
  • Agroökológia és élelmiszerönrendelkezés
  • Ökológiai gazdálkodás
  • Agroerdészet

Rövid bemutatkozás:
A Magyar Permakultúra Egyesület (MAPER) elődje a Magyar Permakultúra Szövetség 2006-ban alakult informális civil közösségként. Legfontosabb célunknak akkor azt tűztük ki, hogy összehozzuk a permakultúra iránt érdeklődőket Magyarországon.
2016-ban alakultunk hivatalos egyesületté azzal a céllal, hogy a permakultúrát, annak gyakorlásán túl aktívan terjesszük is, megismerésére lehetőséget teremtsünk, a magyarországi oktatást megszervezzük. Munkacsoportjaink több területen is dolgoznak, foglalkozunk kutatással, tervezéssel, oktatással, szervezünk klubbot Budapesten, illetve ápoljuk a kapcsolatot más országok permakultúrával foglalkozó szervezeteivel.
A korábbi években is képviseltük magunkat a Gyüttment Fesztiválon és igyekeztük a permakultúra elméletéből és gyakorlatából átadni valamit a résztvevőknek, idén pedig lelkesen próbálunk egy tartalmas szakmai sátrat összehozni.
A fenti fotó a június 23-i találkozónkon készült csoportkép 🙂

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top