Csatlós Reginával, a Gyüttment Fesztivál tavalyi főszervezőjével és a Mindenegyüttmegy Egyesület vezetőjével beszélgettünk az Everness Fesztiválon,  ahol előadást tartott a pécselyi menedékhelyről és az egyesületről. Elmesélte nekünk, hogyan született a Gyüttment Fesztivál gondolata, és ez hogyan változtatta meg az életét…

Valójában három évvel ezelőtt, épp az Everness Fesztiválon indult útjára, manifesztálódott a Gyüttment Fesztivál, azáltal hogy azok az emberek, akik ma a fesztivál kulcsfigurái, itt ültették el a kis magokat. Nemrég derült ki számomra, hogy Tőgyi Bali, aki a kezdetektől segíti és iránytja az építkezést, már hamarabb bekapcsolódott a Gyüttment fesztiválba, mint én, mert itt az Everness Fesztiválon három évvel ezelőtt találkozott Kovács B. Danival, aki a Fiatalok a Magyar Vidékért Alapítványnak a vezetője, és Dani mondta, hogy van egy ilyen ötlet, hogy legyen egy fesztivál vidékre költözőknek is, de nem igazán tudta még, hogy milyen programok legyenek, kiket hívjunk meg. Elképzelés szintjén volt csak meg, mint például a fesztivál neve, és Bali adott hozzá ötleteket, előadó neveket, hogy milyen témákat kellene feltérképezni, és kiket kellene meghívni. Én másnap találkoztam a Danival, amikor már az ötletek megvoltak és mondtam neki, hogy én igazából éppen kilépőben vagyok a városi életemből és évek óta érdekel ez a téma, járok előadásokra, önkénteskedni ilyen helyekre, úgyhogy nekem is volt jó néhány felvetésem, kit kellene meghívni. Végül annyira elkezdtem ebben elmélyülni, hogy felvállaltam, hogy mostantól ezt fogom szervezni, és ott indult el az én új életem és a Gyüttment Fesztivál is.

Az Evernessről elindultam Pestre, mert akkor másfél hónapja nem mentem be az akkori munkahelyemre és nem lehetett tovább húzni. Elindultam egy olyan nap után, amit fantasztikus emberekkel töltöttem együtt… Beültem az autóba és valahol az M7-esre épphogy felkanyarodtam, elhagytam az első lehajtót, miközben azon gondolkoztam, hogy hova megyek? Megyek Pestre? És ahogy jött a következő lehajtó, elkezdett fájni a szívem: testi tüneteim voltak, fájt belülről, hogy mit csinálok én magammal, hogy éppen elmegyek egy olyan helyről, egy olyan irányból, egy olyan valamiből, amiről éreztem, hogy bár nem tudom, hová vezet, de ez jó és csillogtam benne és vonzott, most pedig elindultam olyan helyre, amit már évek óta ki nem állhatok, csak a biztonság tart ott, meg az hogy mi lesz azután.

És ahogy jött a következő lehajtó, visszahúztam a kormányt, lekanyarodtam, és ott megfogadtam magamnak, hogy soha többé nem megyek be a munkahelyre, és nem csinálok olyat, amiben nem hiszek és nem szeretek, nem teszem ezt meg a testemmel, a lelkemmel. Onnantól lettem Gyüttment Fesztivál főszervező és indult el az új időszámítás.

Nagyon sok olyan emberrel találkoztam, akik támogatták az új elhivatottságomat és megerősítettek abban, hogy amiben hiszek, amit szeretnék, az jó dolog. Olyan igazán élettel teli pillanatokkal gazdagodtam, mint például itt kezdtem el életemben először zenélni, kaptam egy kicsi csengőt… Rájöttem, hogy én is zenész vagyok, tudok zenét csinálni. Előtte csak néztem a színpadon azokat, akik játszanak és teljesen feltöltött élettel, hogy ez nekem is megy. Ez már a sokadik helyzet volt, amibe így kerültem bele a megérzéseim alapján és itt jött el az a pont, amikor már nem tudtam tovább kamuzni magamnak és kapaszkodni a biztos valamibe, a hülyeségbe…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.