Az idei Gyüttment Fesztivál kulcsszava a KAPCSOLÓDÁSOK

Közösségek udvara PROGRAM >>>

… ezért a Közösségek udvarában is két ehhez szorosan kapcsolódó témát fogunk elővenni SZEMÉLYESSÉG, a SZEMÉLYES KAPCSOLATOK a közösségekben és KAPCSOLÓDÁSOK AZ ALTERNATÍV TÁRSADALOM FELÉ. Ezzel a két témával valójában a közösségek viszony és stratégiai szintjén fogunk mozogni.

Személyes szinten kapcsolódni más emberekhez a legalapvetőbb képességünk, azonban a mai elidegenedett világban talán ezen a területen van a legtöbb sérülésünk is. Sokszor tapasztaljuk, hogy már a másikra való odafigyelés, valódi érdeklődés sem sikerül. Ezért a beszélgetéseink felszínesek, akadoznak, sőt sokszor válnak frusztrálóvá, fárasztóvá. A sok kapcsolódási kudarc pedig oda vezet, hogy lassan elhisszük, nem is lehet…
Bár érezzük a hiányát, keressük azokat az embereket, akikkel végre valódi közösséget vállalhatunk, de amikor lehetőségünk nyílik mély emberi kapcsolatok kialakítására, akkor nem sikerül.
… és jellemzően azt gondoljuk, hogy Ők a hibásak, velük nem lehet beszélni, Ők az önző dögök, a kapcsolódásra képtelenek.
Pedig minden közösség emberekből áll az összes esendőségünkkel, különbözőségünkkel és az ebből származó nehézségeinkkel együtt, tehát nincs valahol máshol, egy ránk szabott tökéletes közösség, tökéletes emberekkel.
Ezért a Közösségek udvarában, pénteken és szombaton ezt a legalapvetőbb képességünket, vagy – manapság sokkal inkább képtelenségünket – helyezzük a fókuszba, és szeretnénk minél több személyes példát, jó gyakorlatot (mert van ilyen), ebben a témában megszületett felismeréseket, törvényszerűséget, tudást, kommunikációs módszereket és technikákat megmutatni, átadni a résztvevőknek. Bízunk abban, hogy ezzel tudunk segíteni azoknak, akik bátran belevágnak az emberiség talán legnagyobb és sorsfordító kalandjába: az új típusú közösségek létrehozásába.

A péntek-szombati programokról részletesebben >>>

Mi a jelentősége a személyes kapcsolódásnak az életünkben?
Miközben a közösségi lét tett minket igazán emberré manapság a közösség és a személyes kapcsolatok hiánya és az erre való képtelenség egyre inkább elkorcsosít bennünket és lassan elveszítjük az emberi minőségünket. Ezért létkérdés az emberi társadalom fejlődése szempontjából, hogy képessé váljunk személyes kapcsolatokat létesíteni és ezáltal megtalálni a valódi közösségünket.

Vasárnap Deborah Frieze kéthurkos társadalom változás modelljét helyezzük a figyelmünk középpontjába és pódium beszélgetések keretében a következő kérdésekre keressük a választ:

  • Magyarországon hol tartunk fenntartható társadalom felé vezető úton?
  • Nálunk már létezik a második hurok?
  • Ha igen akkor kik a szereplői?
  • Lehet, hogy a Gyütment Fesztivál ezeknek a szereplőknek is a találkozási pontja?
  • Mit kell tenni ezeknek a szereplőknek, hogy esélyünk legyen a sikerre?
  • Miben segítheti ez a kisközösségi kezdeményezéseket?

A vasárnapi programról részletsebben >>>

Miért ezt a két témát választottuk?
A Gyüttment Fesztiválon a tavalyi év során áttekintést adtunk – az ÉN világától, a belső utakból kiindulva, a MI világán, a közösségben való összekapcsolódásainkon, a viszonyaink szintjén keresztül a MINDENKI, sőt a MINDENSÉG felé mutató küldetések, a miértekre adott válaszok bemutatásával – a közösség alkotás minden fontos szintjéről.

Az idei fesztiválon elhatároztuk, hogy mindebből kivesszük azt a két legfontosabb témát, ami ma a leginkább problémát, elakadást jelent az új típusú közösségek létrehozásában és életben maradásában. Ha ezekre tudunk megoldásokat, vagy legalább a megoldásokhoz vezető tudásokat szállítani az előadások, műhelyek segítségével, akkor ez segítség lehet a születni akaró, vagy már születés közben lévő közösségeknek.

Udvargazdák: Vágvölgyi Gusztáv – Pabló és Szép Éva – Inspi-Ráció Egyesület

Az egyesületről
Az Inspi-Ráció Egyesület 2002-ben alakult, jogi forma szerint civil szervezet, szervezeti modell szerint közösségi vállalkozás. Ez a társadalmi vállalkozásoktól abban különbözik, hogy a működésünk alapja a munkatársi közösség, amiben nagyon erős a közösségi minőségre való törekvés. Szakmai szervezet vagyunk, tevékenységeink szervezetek, közösségek fejlesztésére irányul.

A közösségi minőségre való törekvés azt jelenti, hogy folyamatosan vizsgáljuk magunkat, az együttműködésünket, mélyebbre és mélyebbre megyünk a szakmai megbeszélésekben, a munkánk, a szervezetünk és egymás személyes értékelésében. Ezzel és a több száz szervezettel, közösséggel való munkánk során nagyon sok tapasztalatot gyűjtöttünk a közösségek működéséről.

Vágvölgyi Gusztáv – Pabló
A hosszú munka során „specializálódtunk” is.
Én elindultam a közösségi vállalkozás, mint szervezeti modell megalkotása irányába. Olvasmányaim, teoretikus gondolkodásom során azt a kérdést tettem fel magamnak, hogy „A különbözőségeink ellenére hogyan vagyunk képesek együttműködni?”

Szép Éva
Engem szintén érdekeltek azok a dinamikák, melyek egy közösségben zajlanak. Én vagyok a gyakorlatias, aki az elméleteket gyakorlatba fordítja. Szeretem a rendszereket, a problémákat a rendszerek hiányosságában keresem. Kedvenc területem a kommunikáció, mely javítására minden közösségben törekszem.

További részletes információk a közösségi vállalkozásról: http://kozossegivallalkozas.hu/

Vár benneteket a Közösségi udvar!

Közösségek udvara PROGRAM >>>

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.