Idén a Gyüttment Fesztivál központi témája a KAPCSOLATOK. Tavaly adtunk egy teljes áttekintést a közösségi lét minden szintjéről az egyéni szinttől, a viszony és rendszer szinten át egészen az ügy szintjéig, sőt még azon túl is, kitekintve a spirituális dimenziókba. Ez a szakmai ív nagyon jól sikerült és akik részt vettek a programokon azt a visszajelzést adták, hogy a Fesztivál végére sokkal komplexebben látták a közösségalkotást. Idén az áttekintés után mélyrepülésbe fogunk és egy szűkebb témát választottunk ki, egy olyan témát, ami leginkább szükséges annak, aki közösség szervezésbe kezd és ezáltal azt reméljük, hogy a legnagyobb segítséget adhatjuk a gyüttmenteknek.

Ez a téma a viszonyszint, az emberek személyes kapcsolódásának szintje. A viszonyszint az a csomópont, vagy vezetői szemmel az a beavatkozási pont, aminek a tisztázása, rendbe rakása nélkül nem lehet közösséget alkotni. A viszonyszintről és a Közösségek udvara idei témáiról ebben a cikkben olvashatsz.

A Közösségek udvara programjai

A vasárnap délelőttöt a szerepvállalásnak szenteljük, amelyet Deborah Frieze kéthurkos társadalomváltozási modellje alapján építünk fel. Itt feltesszük azt a kérdést, hogy ha részt akarsz venni az alternatív társadalom létrehozásában, te melyik szereplővé válnál? Ki vagy Te ebben a játékban? Ehhez persze ismerni kell ezeket a szerepeket, erről szólnak az alábbi cikkek:

Cikkek a Kéthurkos modellről

Az idei év fesztivál kulcsszava a KAPCSOLÓDÁSOK

… ezért a Közösségek udvarában is a SZEMÉLYESSÉG, a SZEMÉLYES KAPCSOLATOK lesznek a fókuszban.
Kapcsolódni más emberekhez a legalapvetőbb képességünk, azonban a mai elidegenedett világban talán ezen a területen van a legtöbb sérülésünk is. Sokszor tapasztaljuk, hogy már a másikra való odafigyelés, valódi érdeklődés sem sikerül. Ezért a beszélgetéseink felszínesek, akadoznak, sőt sokszor válnak frusztrálóvá, fárasztóvá. A sok kapcsolódási kudarc pedig oda vezet, hogy lassan elhisszük, nem is lehet…
Bár érezzük a hiányát, keressük azokat az embereket, akikkel végre valódi közösséget vállalhatunk, de amikor lehetőségünk nyílik mély emberi kapcsolatok kialakítására, akkor nem sikerül.
… és jellemzően azt gondoljuk, hogy Ők a hibásak, velük nem lehet beszélni, Ők az önző dögök, a kapcsolódásra képtelenek.
Pedig minden közösség emberekből áll az összes esendőségünkkel, különbözőségünkkel és az ebből származó nehézségeinkkel együtt, tehát nincs valahol máshol egy tökéletes közösség, tökéletes emberekkel a számunkra.
Ezért a Közösségek udvarábanközösségi térben most ezt a legalapvetőbb képességünket, vagy – manapság sokkal inkább – képtelenségünket helyezzük a fókuszba, és szeretnénk minél több személyes példát, jó gyakorlatot (mert van ilyen:)), ebben a témában megszületett felismeréseket, törvényszerűséget, tudást, kommunikációs módszereket és technikákat megmutatni, átadni a résztvevőknek. Bízunk abban, hogy ezzel tudunk segíteni azoknak, akik bátran belevágnak az emberiség talán legnagyobb és sorsfordító kalandjába: az új típusú közösségek létrehozásába. Az udvar részletes bemutatását itt találjátok.

Cikkek közösségi témában