Tudásgazdák

← Vissza a tudásgazdákhoz

Szőke Karola

Nagyszékely, Tolna megye

párkapcsolatközösségépítésegészségnői kör

Bemutatkozás

Képződő közösségi facilitátor, lelkes és elkötelezett híve vagyok a közösségi létnek, rendszeres vendége a portugáliai Tamera nevű ökofalunak. Az emberi kapcsolatok és a gyógyítás mellett köteleztem el magam. Ebből adódott, hogy szakács lettem (a gyerekeim egészségének megőrzésére jó útnak tűnt, és be is vált), majd masszőr, érintésterapeuta. Lomilomi masszőr és tudatosság alapú szomatikus feldolgozásban képződő tanonc is vagyok. Vezettem női kört, ahol meséken keresztül, természetpedagógiai, mozgásos, alkotó folyamatokon keresztül fedeztük fel női létünk rétegeit, és csoportos mozgásmeditációt. Szeretem összekötni a testet az elmével, a szimbólumokat a hétköznapival, az elvontat a praktikussal.

A szeretet és a szerelem központi téma az életemben, ez vitt vissza Tamerára is újra meg újra. Hiszem, hogy a szeretetet lehet és érdemes tanulni. 2021-ben 5 hetet voltam Tamera közösségben egy kurzuson, 2022-ben pedig részt vettem Pablo és Éva Treemap táborán. Szeretek a figyelemmel, test-alapú módszerekkel, a tudatos jelenlétet meghívó gyakorlatokkal dolgozni.

Az Ariadne közösségi facilitátor csapat tagja vagyok. 2011 óta élek Nagyszékelyben, és a Falusi Fortélyok Iskolája kezdeményezés ötletgazdája és szervezője vagyok.

Programjai a Gyüttmenten

2023

2022

2021

Scroll to Top