Időpont:
2019. augusztus 24., szombat
14:00 - 16:00
Helyszín:
Közösségi udvar – előadó tér
2017-ben elindult egy virtuális beszélgetés az Élőfalu levelező listán abból a célból, hogy az Élőfalu találkozókon megalapozott válaszokat tudjunk adni a találkozókon rendszeresen feltett résztvevői kérdésekre. Ezt azért tartottuk fontosnak, mert ezeken a találkozókon jellemzően olyan emberek vettek részt, akik komolyan érdeklődtek az ökológiai életmódváltás, a vidékre költözés, az önellátásra törekvés iránt, így egyáltalán nem mindegy, hogy az élőfalvak képviselői mennyire megalapozott válaszokkal tudnak szolgálni. Azt éreztük, hogy a rögtönzött válkaszok inkább általánosságokat tartalmaznak és így nem segítik az életmód váltókat a döntésük meghozásában.
Ebben a levelezésben Lantos Tamás volt a legaktívabb, amihez időnként Zaja Péter (Namzi) és Kilián Imre (Kili) is csatlakozott, amit két személyes beszélgetés koronázott 2017. nyári és 2018. téli élőfalu találkozón. Ennek a virtuális-személyes beszélgetés folyamnak az egyik meghatározó témája a közösségek önszerveződése, vezetése volt. Így amikor elhatároztuk, hogy az a Közösségi udvar idei témája is ez lesz, az első program ötletem is az volt, hogy foglaljuk össze, folytassuk amiről akkor beszéltünk. Így – bár ez a beszélgetésünk másfél éve elcsendesedett – most egy kerakasztal beszélgetésben felelevenítjük, összefoglaljuk és folytatjuk a beszélgetést a közösségek önszerveződése és vezetés mentén.
Néhány ide tartozó gondolat a beszélgetéseinkből:
Lantos Tamás: „Én elsősorban a közösség szerveződését (és nem a szervezését) tartom fontosnak. Ez a folyamat az, amely az egyének együttműködését, összehangolt cselekvését koordináló-szervező közösséghez vezethet. Ehhez azonban olyan táji kényszerpályák szükségesek, amelyek végigjárása mindenki számára elkerülhetetlen. Ilyen kényszerpályák lehetnek azok a veszélyek is, amelyeket M.Géza említ, de minden lehetőség is, amelynek kihasználására az emberek vágyódnak. Ezeket a kényszerpályákat nevezi M.Géza struktúrába ágyazott irányításnak. Egy ökológiai rendszerben is igen erős kötelékekkel összetartott élőlény közösségek jönnek létre az ökológiai kényszerpályák mentén, minden cél, elhatározás, és közösségfejlesztés nélkül is, amennyiben külső zavaró hatások ezt meg nem akadályozzák. Az emberek közötti közösségeket – miután megfelelő kényszerpályák mentén kialakultak – megerősíthetik közös célok, érdekek is. De kényszerpályák nélkül olyan a közösségfejlesztés, mintha bútorokat szeretnénk elhelyezni egy nem létező házban. Előbb a házat kellene fölépíteni!
Ha a közösség vezetése alatt az értjük, hogy van valami, ami a közösség tagjainak cselekvését adott irányba tereli, és ez az adott irány a közösség szerveződését vagy fönntartását (is) szolgálja, akkor a vezetés valóban elkerülhetetlen. Én azonban inkább irányításnak nevezném ezt, és irányítás alatt azt az erőt értem, amely egy rendszer (ez esetben a közösség) szerveződését segíti, egyik állapotából átjuttatja a másik, szervezettebb állapotába (vezérlés); és amely egyúttal fönntartja a rendszer, a közösség szervezettségét (szabályozás).”
Pabló: „A Tamás által írtakat annyiban finomítanám, hogy szerintem az új állapotba hozó erők összessége a vezérlés, a fenntartó, működtető erők összessége a szabályozás, amit az irányítás hoz dinamikus egyensúlyba. Ezek az erők mindig személyekhez is kapcsolódnak, így beszélhetünk stratégiai vezetésről (aki jellemzően egy személyben a vezérlést és irányítást is megvalósítja) és működtető, operatív vezetésről (szabályozás). Ez a két vezetési tengely gyakran két különböző meghatározó tagjához kötődik a közösségeknek. Ezt nevezhetjük duális vezetésnek, azonban sokkal inkább jó, amikor ez nem két emberhez, hanem mind a stratégiai, mind az operatív oldalon emberekhez kapcsolódik, ami valójában a közösségben két egymást kiegészítő, erősítő vezetési tengellyé válik.
Egyetértve Tamással („a vezetés valóban elkerülhetetlen”) fontosnak tartom kimondani, hogy a vezetés természetes része a közösségeknek, mert így elkerülhetjük a vezetett-vezetetlen csapdát, ami miatt sok közösség esik szét! Azonban azt is fontos leszögezni, hogy a közösségekben természetes vezetői magatartás különbözik a hatalmi hierarchiában megismert vezetői magatartástól (döntés, utasítás, számonkérés). A közösségek vezetői ezért sokkal inkább az operatív (szabályozás) vezetés esetén inkább rendszer gazda (rendszereket fejleszt, működtet) és stratégiai (irányítás) vezetés pedig egyfajta közösség fejlesztő, növesztő, emelő, bátorító, energiát adó (mint a nap) és főleg összeszerető funkciót tölt be.”
Nos, ezt a beszélgetést fogjuk folytatni 🙂
Beszélgető társaim:
Kilián Imre (Kili)
Kilián Imre vagyok gyűrűfűi falu-(újjá)-alapító, mérnök, számítógép-szelídítő, népzenész, 6 gyermek édesapja… aki a kanyargós és bozontos élete során száz közösséget vitt sikerre, de legalább ennyiszer el is bukott…
Zaja Péter
Felmenőim-őseim évszázadok óta a Mátra- alján éltek/élnek s gazdálkodtak. Középiskolát Debrecenben végeztem a Vegyipari Szakközépben, majd kis „hadi” kitekintő után a BME Vegyészmérnöki Karán szereztem (Biológus) mérnöki diplomát. Alapító tagja voltam a BME ZÖld Körnek, s jónéhány környezetvédelmi szervezetben ténykedtem (IKSZ, Nagymaros Bizottság, PIKNIK 2000, Levegő Munkacsoport stb.). A 90-es évekelején fordultam az ökológiai szemléletből következő életmódváltás felé, alapító tagja voltam az Ökofalu illetve a későbbi/mostani nevén Élőfalu Hálózatnak (Magyar Élőfalu Hálózat – MÉH). Visnyeszéplak új „telepeseinek” első hullámában kapcsolódtam (ill. feleségemmel kapcsolódtunk) be a közösség kialakításába s egy önellátó-önfenntartó település létrehozásába. Egy, már felnőtt fiam van. Az elmúlt majd 3 évtized során számos sikerélményben s kudarcban volt részem, s mindez rengeteg tanulsággal szolgált. Már közel 20 éve gyümölcsészkedem, a gyümölcsészet legszelídebb – legökologikusabb módját az „alkalmazkodó gyümölcsészetet” gyakorolva. Ez jelenleg a fő bevételi forrásom is. Tagja vagyok a Kárpát-medencei Gyümölcsészeti Hálózatnak.
Lantos Tamás
Ökológiai és szociológiai tapasztalatokkal költöztünk 2000-ben egy kis ormánsági faluba, Markócra, és azóta is ott élek feleségemmel és három gyerekemmel. 10 éven át polgármestere voltam a falunak, amelynek fejlődését – erőfeszítéseim ellenére – nem tudtam az „élőfaluvá” válás útjára terelni. Az Ormánság Alapítvány vezetőjeként tájgazdálkodással, ártéri vízgazdálkodással és az ezektől elválaszthatatlan közösség szervezéssel foglalkozom. Fő tevékenységem már több, mint negyed évszázada az alkalmazkodó gyümölcsészet, amelyet 5 hektáron művelek kísérleti jelleggel.