Tóth Miklós
Budapest
Bemutatkozás
Az első hazai közösségi facilitátor képzés résztvevőjeként indultam el ezen az úton, azóta pedig folyamatosan képzem magam nemzetközi közösségi és facilitációs programokon. Tanultam szervezeti stratégiafejlesztést Spanyolországban (ULEX), inkluzív közösségépítést Lakabéban, részt vettem a GENESIS facilitációs képzéssorozaton (Torri Superiore), a CLIPS nemzetközi tréningeken, network weaver képzésen Németországban, valamint szociokrácia képzésen Sunny Hillben. Rendszeres résztvevője vagyok a GEN-Europe hálózati találkozóinak, és 2026-ban a GEN Gatheringnek is.
A Mindenegyüttmegy Egyesület vezetőségi tagja vagyok, valamint a Gyüttment Fesztivál kommunikációjáért felelek. Hiszek abban, hogy a jól működő közösségek tudatos együttműködésre és folyamatos tanulásra épülnek.
2014 óta dolgozom civil és közösségi kezdeményezésekben, emellett saját vállalkozásomban honlapkészítéssel foglalkozom. 2018 óta vezetem a Vágvölgyi Gusztáv - Pabló és Szép Éva által fémjelzett Közösségi vállalkozás kommunikációját. A Boldogulj podcast csatornában a Reggeli KV adásait készítem. Elvégeztem a MAPER permakultúra tervezői (PDC) képzését, és egy permakultúrás erdőkertet építek Zuglóban.
Videók
Programjai a Gyüttmenten
2026
- Les Pas-Sages módszer: Építsünk ökofalut! – a pénzügyi keretek megtervezése közösen: Kecskeméti János
- Les Pas-Sages Magyarországon – hogyan tovább? közösen: Kecskeméti János
- Les Pas-Sages módszer: a közös tulajdonlás kulcsa? – előadás közösen: Kecskeméti János
2024
2023
- Tudásgazdaság, megélhetési lehetőség életmódváltóknak (kerekasztal) közösen: Nemes Gusztáv, Pabló
- Szűkösségből a bőségbe a 8 tőke rendszerén keresztül
2022
- Szelíd marketing egy bizonytalan világban
- Reggeli KV különkiadás – beszélgetés a hálózatosodásról (műhely) közösen: Vágvölgyi Gusztáv, Pabló
