Selmeci Csongor
Veszprém, Veszprém megye
Bemutatkozás
Selmeci József Csongor vagyok, okleveles közgazdász, szervezetfejlesztő tréner, jógatanár. 1990 óta foglalkozom jógaoktatással, és 2004 óta a megváltozott tudatállapotok kutatásával. A Magyar Jóga Társaság, a Magyar Jóga Akadémia, az AHIMSZA Jógaközpont, a Jógaterápia Kft. alapítója és vezetője, a Kaivalyadham Jóga Intézet magyarországi képviselője vagyok. A Magyar Jóga Társaságot és a Magyar Jóga Akadémiát feleségemmel, Ágival együtt vezetem.
Feleségemmel a jóga tudományos alkalmazását kutatjuk főállású jógatanárként, és nem a valláshoz közeli bhakti jóga az irányunk. A jóga társadalmi hasznosíthatósága a mai ember életében érdekel bennünket, és ezt elsősorban a terápiás alkalmazásban találjuk meg.
2014-ben voltunk először Damanhurban látogatói programon, azóta még 6 alkalommal jártunk náluk, éltünk közöttük, és tagjai vagyunk a damanhuri Spirituális Népnek. 2017 novembere óta szervezzük Magyarországon a Damanhuri Közösségépítő Iskolát, ahol a damanhuri modellel ismerkedünk elméletben és gyakorlatban. Ugyanekkor indult el a Damanhuri Előkészítő Meditációs Iskola is, ami 10 hónap után alakult át Meditációs Iskolává 22 taggal. 2019. április elsején indult el a közösségi házunk damanhuri mintára Veszprémben.
Programjai a Gyüttmenten
2019
- Hatha Jóga
- Meditáció
- Növények zenéje közösen: Selmeciné Bogdán Ágota
- Hatha Jóga
- 3-1-2 Meriditán torna
- Szabad akarat és döntéshozatal – pódium beszélgetés közösen: Selmeciné Bogdán Ágota, Takács Attila, Révász Péter
- Növényzene
