Gondolatok a Gyüttment Találkozó 10. évfordulója előtt
2024. augusztus 24, szombat, délután 3 óra volt, a Megyszínpad mellett fért csak el az egyre gyűlő tömeg. Épp egy olyan sokak által várt beszélgetés indult, aminek a hatása jóval túlnyúlt azon a pár órán. A címe így szólt: „Közösségek a civilizáció válságának árnyékában” – és bár elsőre talán komornak hangzik, mégis az egyik legélettelibb, legizgalmasabb beszélgetés volt, amit akkoriban hallottam.
Stumpf-Biró Balázs, Takács-Sánta András és Vágvölgyi Gusztáv – Pabló ültek egymás mellett, három teljesen különböző nézőpontból, mégis ugyanarra keresve a választ:
Hogyan tovább?
Először csak hallgattam…
… és bólogattam. Mert rengeteg gondolat ismerős volt. Balázs a mélyalkalmazkodásról beszélt – arról, hogy nem tudjuk megállítani a változást, de emberséggel, tudatossággal, méltósággal reagálhatunk rá. András a rendszerszintű átalakulás fontosságát hangsúlyozta: a jó élet nem egyéni menekülés, hanem közös felelősség és cselekvés. Pabló pedig arról beszélt, hogy a változás nem tömegmozgalomként kezdődik, hanem mintákban, közösségi kapcsolódásokban, egyéni indulásokban.
Sok mindenben egyetértettek. És mégis…
Ahol nem értettek egyet – ott lett igazán izgalmas a beszélgetés
Mert nemcsak a válaszaik voltak mások, hanem a kérdések súlypontjai is. Vita alakult ki. Nem ellenséges, inkább szenvedélyes. És ott, a hallgatóság sorai között, valami átkattant bennem.
Rájöttem, hogy ez a különbség nem probléma, hanem lehetőség. Hogy nem kell választanom ezek közül a jövőstratégiák közül. Épp ellenkezőleg: gazdagodhatok általuk. Ami az egyiküknek vakfolt, arra a másik világít rá. Ami az egyiknél túlzott optimizmus, a másiknál reális aggodalom. És Pabló, mint beszélgetésvezető – nem elvarrta a szálakat, hanem összefonta őket. Úgy kapcsolta össze a különböző nézőpontokat, mint egy jó zenész a dallamokat: engedte, hogy megszólaljanak külön, majd közösen is.
Innen jött a felismerés, de nem vittem haza, hanem továbbvittem
Ez a felismerés nem maradt meg bennem belső gondolatként. Bevittem a közösbe. Megosztottam a Gyüttment Udvargazdákkal, a közösségi facilitátorainkkal és a Mindenegyüttmegy Egyesület tagjaival is. És ott, abban a sokhangú, figyelmes körökben a közösség természetes intelligenciája tovább fonta a gondolatszálat. Beszélgettünk, hallgattunk, kérdeztünk és visszatükröztünk – és végül közösen jutottunk el ahhoz a felismeréshez, hogy:
A Gyüttment Fesztivál 2025-ben a cselekvő akarat ébresztését tűzi ki célul.
Nemcsak egyéni szinten. Közösségi és társadalmi szinten is. Mert ma már nem elég gondolkodni a jövőről – cselekedni kell érte. Nem külön utakon, hanem kapcsolódva. Nem kizárva egymást, hanem tanulva egymástól.
Mi lenne, ha idén közösen rajzolnánk fel a jövő térképét? Ha elhoznád a Te válaszaidat, én meg az enyéimet – és megnéznénk, hogyan illenek egymás mellé? Te milyen jövőben hiszel? Mire készülsz? Mitől tartasz? Miben reménykedsz?
Gyere el – és hozd el a Te jövőstratégiádat!
Biztos, hogy nem lesznek egyformák. De ha valóban figyelünk egymásra, összeállhat valami, ami több, mint a részek összessége.
Nem válaszokat hozunk, hanem közös keresést. Nem egy jövőt építünk, hanem a sokféle jövőhöz keresünk hidakat. És nem csupán szemlélődünk, hanem felébresztjük a bennünk szunnyadó cselekvő akaratot. Ez a tizedik év – és talán az első, ahol nemcsak élünk a jelenben, hanem tudatosan formálni is kezdjük a jövőt. Együtt.
Találkozzunk ott. És beszélgessünk tovább! 💚
A cikk írója Tóth Miklós.