A kéthurkos modell szereplői, 2. rész: A felvilágosítók

A felvilágosítók, vagy integrátorok azok, akik megértik az úttörők gondolatait, törekvéseit, megismerik tapasztalataikat és képesek mindezt a többieknek továbbadni, közvetíteni olyan formában, hogy az mindenki számára érthető legyen. Fontos szerepük, hogy segítsék az embereket összefogni, közösségeket alkotni, tehát integrálják a különböző embereket, szereplőket, ügyeket és az úttörők sokféle megközelítését. Ezért a felvilágosítók kulcs szerepet játszanak abban, hogy az alternatív társadalom képes legyen megszületni.
A felvilágosítók lehetnek szervezők, folyamatgazdák, hiányzó aktivitásokat katalizáló, hasonló erőfeszítéseket összekötő, tapasztalatokat, tudásokat összegyűjtő és értelmezhető formában, képzéseken, műhelyekben továbbadó emberek.
Jellemzően maguk is cselekvő módon tesznek a változásért, így a felvilágosító szerepükkel együtt úttörő kezdeményezések tagjai, vagy vezetői is, ez adja a kilépők számára a hitelességüket és innen képesek meríteni az alternatív társadalomra vonatkozó tudásukat, tapasztalatukat. Azonban a felvilágosító szerepük miatt valahol a két hurok között helyezkednek el, illetve szívesen mozognak a régi és az új társadalom szereplői között, ezért nagy kapcsolatrendszerük van.
A felvilágosítók ezért képesek az alternatív kezdeményezések történeteit lefordítani a még régi rendszerben élők, gondolkodók számára, hogy mindez követendő céllá váljon. Elmagyarázzák az embereknek az új szemlélet értelmét és példákat mondanak. Szívesen továbbadják az úttörők ötleteit, tapasztalatait és összekötik azokat akiknek szükségük van egymásra. A felvilágosítók fontos tulajdonsága, hogy szívesen és érthetően beszélnek, és jól viselik az ellenvetést és a kritikát és szívesen beszélgetnek ezekről, ezért erős integráló szerepük van.
Kitartóan mesélik el, milyen lehetőségeket tartogatnak az úttörők új módszerei, alternatívái a gyakorlatban, s mi érhető el általuk a jövőben. Ez nem olyan egyszerű feladat, hiszen sokan, sokfélék vagyunk. Vannak, akik a régi rendszerrel szimpatizálnak, vannak akik még nem képesek dönteni, és vannak, akik változásra vágynak, új lehetőségeket keresnek. A felvilágosítók legfontosabb feladata megértetni az emberekkel, hogy van választási lehetőségük, hogy minden ember képes tenni egy fenntarthatóbb, emberléptékű társadalomért. Például nem mindegy, hogy egy multinacionális cég termékeit vásároljuk, melynek nagy része műanyag, vagy helyi termelőktől vesszük meg élelmiszereinket. Sokkal egészségesebbek a kistermelők által szeretettel létrehozott termékek: hazai gyümölcsök, hazai zöldségek, házi sajt, házi szappan. Nem mindegy, hogy külföldi befektetőket, vagy hazai termelőket támogatunk fogyasztási szokásainkkal. A lehetőségek megismertetésével a felvilágosítók felhívják az emberek figyelmét arra, hogy döntéseiket tudatosan hozzák meg. Hiszen minden pillanatban döntést hozunk, és döntéseink alakítják a valóságunkat. Fontos, hogy ennek tudatában legyünk. Amilyen döntést hozunk, olyanná alakítjuk az életünket, a jövőnket.
Egy átlagember talán nem hoz nagy változást a döntéseivel. Azonban ha sokan hozunk hasonló döntéseket, az óriási változást eredményez. A változás pedig a régi rendszer elhagyásának folyamata, ami egyben egy új rendszer felé való haladás. Ezt együtt teremtjük, ehhez mindannyiunkra szükség van: az úttörőkre, a felvilágosítókra, az ápolókra és a védnökökre egyaránt. Össze kell fognunk, mert Minden Együtt Megy!
A cikket Majer Tímea készítette.

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top