Gyüre László: Vályog banyakemence építő workshop (4 napos műhelymunka)

Időpont:
2026. augusztus 27., csütörtök
14:00 - 15:30

Helyszín:
Építő tér


A háromnapos workshop során közösen megépítünk egy vályog banyakemencét, amelyben reményeim szerint a harmadik napon már sütni is fogunk. Az építés során vályogtéglát és némi bontott égetett téglát fogunk használni. Közben áttekintjük a kemenceépítés általános irányelveit.
Aki részt vesz a foglalkozásokon, betekintést nyerhet az alapokba: készítünk boltövet, vályoghabarcsot és vályogtapasztást, az eredmény pedig egy működő kemence lesz.
Célom, hogy a résztvevők ne csak egy működő kemence építésében vegyenek részt, hanem olyan gyakorlati tudást is szerezzenek, amelyet saját projektjeikben is hasznosíthatnak.

Gyüre László vagyok, vályogos építőmester. Kisebb kivitelezési munkákkal, tanácsadással és betanítással foglalkozom. A közösségi médiában Vályogtech Gylaci néven vagyok jelen.
A vályogos munkák gyermekkorom óta jelen vannak az életemben, az elmúlt három évben pedig tudatosan kezdtem foglalkozni a témával, amely mára a hivatásommá vált. Közben elvégeztem egy kőműves iskolát.
Tagja vagyok több környezettudatos közösségnek, mint például a Körépítők Egyesülete, a Bíró Árpád tanítványai közösség, illetve a Szalmaépítők Egyesülete. Tudásom bővítése mellett nagy hangsúlyt fektetek az általam tanultak és tapasztaltak továbbadására is.
A környezettudatos építészeten belül a fő érdeklődési köröm a hagyományos vályogépítészet, a vályogvetés és a vályogtapasztás. Ehhez kapcsolódnak a hagyományos vályogkemencék, a lehető legegyszerűbb kivitelben. Másik kedvencem a mészfelületek, tadelakt, mészpadló, coccipestó és hasonlók.

Scroll to Top