Tudásgazdák

← Vissza a tudásgazdákhoz

Révász Péter

Veszprém, Veszprém megye

főzésélelmiszeregészségspiritualitás

Bemutatkozás

Budapesten születve és ott leélve eddigi életem nagy részét 15 éven át vegyestáplálkozó szakácsként dolgoztam, majd 9 évig rajzoltam és terveztem épületgépészetet egy mérnökirodában. Ekkoriban profi operatőr és filmvágó is lettem. Laár András 2002-ben indult Tündér Tantra Körének oszlopos tagjaként kezdtem el heti rendszerességgel hatha jógázni, énekelni és dobolni, illetve ezen időszakban energiagyógyászattal is aktívan foglalkoztam.

Épületgépész tervezői időszakom után immár vegán táplálkozóként visszatérve eredeti szakmámhoz készítettem ilyen módon ételeket. Ekkortól, a táplálék energetikáját fontosnak érezve, már egészség- és természettudatos táplálékkészítőként mutatkozok be legszívesebben. 2017 májusától élek Veszprémben, és 2019 áprilisa óta gyakorlom a közösségi életet. A magyarországi Damanhuri Közösségépítő Iskolának, a meditációs iskolájuknak és a Damanhuri Spirituális Népnek is tagja vagyok.

Programjai a Gyüttmenten

2019

Scroll to Top