Mester Attila
Bemutatkozás
Kulturális antropológus, közösségfejlesztő, regeneratív szakértő, a Profilantrop Egyesület alapító tagja. Mindig foglalkoztatott a társadalmi és környezeti szempontok integrálása, a “közösségi alapú világjobbítás”. Azokat a helyzeteket szeretem, amikor a problémákban érintett emberekkel közösen keressük a megoldásokat, mellérendelő viszonyban, egymás tapasztalatait, értékeit, hozzájárulását kölcsönösen értékelve és figyelembe véve. Akár szociálisan hátrányos helyzetű emberekkel dolgozom, akár a fenntarthatóbb életmód útjait keresőkkel, úgy tekintek a saját képességeimre, ismereteimre, tudásomra, mint eszközökre, melyeket a szolgálatukba állíthatok, hogy közelebb jussanak céljaik eléréséhez.
A regeneratív fejlődés eszméje egységbe foglalja mindezt, általa ki tudom terjeszteni ezt a fajta együttműködést a nem-emberi élőlényekre is. A szociokrácia pedig megfelelő alapot teremt olyan közösségi működésre, ahol regeneratív folyamatok elindulhatnak és megerősödhetnek. Ezért köteleztük el magunkat a Profilantrop Egyesületben a regeneratív fejlődés és a szociokrácia magyarországi népszerűsítése, meghonosítása mellett.
Elérhetőségek
Programjai a Gyüttmenten
2026
- Közösségi döntéshozás: Természetes és hibrid vezetés – szociokrácia – előadás közösen: Pabló
- A közösségi vezetés dilemmái – kerekasztal beszélgetés közösen: Reppert Norbert, Kecskeméti János, Sánta Katalin, Pabló
- Regeneráció a közösségekben – közösségek a regenerációban – előadás közösen: Pabló
- A közösség mint gyógyító entitás, tapasztalatok a fejlődésről, fejlesztésről és gyógyulásról – kerekasztal beszélgetés közösen: Fay Ágnes, Caitanya das, Pabló
2025
2024
- Regeneratív fejlődés – avagy a “tősgyökeresedés” elmélete és módszertana gyüttmenteknek közösen: Gegő Virág
