Balogh Péter
Nagykörű, Jász-Nagykun-Szolnok megye
Bemutatkozás
Balogh Péter gazdálkodó geográfus, évtizedek óta hirdeti a vízgazdálkodás-tájhasználat reformját, egyetemi kurzusoktól kezdve, fészbukos oldalakon keresztül, szakmai fórumokig. A SZÖVETség az Élő Tiszáért Egyesület és a Vízválasztó Mozgalom elnöke.
Az ember és a természet együttműködését kutatja, sajátos módszertana a „helyivé válás”. PhD hallgatóként 2001-ben publikált „Az ártéri tájgazdálkodás koncepciója” címmel, és azóta is igyekszik tenni az Ügy előrehaladásáért. 2000-ben költözött a Tisza menti Nagykörűbe, ahol kutatásvezetője volt a hullámtéri tájrehabilitációs programnak, és elnöke az „Első Ártéri Szövetkezetnek”, ami a WWF által hozott szürkemarhák legeltetését intézte a hullámtér felhagyott szántóin. Földtulajdonos és lótartó, hagyományőrző lovas, lovas túráin szerzi táji tapasztalatait, és 2003 óta tart kurzusokat és előadásokat tudományos és szakmai fórumokon a vízgazdálkodási kihívásaink tájgazdálkodási megoldásáról.
Elérhetőségek
Videók
Programjai a Gyüttmenten
2026
- Azért a víz az úr? közösen: Dzsida Gergely, Halupka Gábor, Márkuly István, Németh András, Szalai Marietta
- Vidéki Paktum – kerekasztal közösen: Kulcsár Balázs, Szabó Attila, Mikula Lajos
- A vízgazdálkodás re-generációja – Fogadóóra gyakorló kommentelőknek
2025
- Fórum a HELYes vízgazdálkodásról közösen: Réder Ferenc
2024
- Legeltetés az ártéri gazdálkodásban Videó
- A fenntarthatóság értelmezései, feltételei, avagy válaszom a klímaszorongásra
2023
- Szűkösség a vízbőségben
- Öntözés nélkül is lehet? Zöldség- és szőlőtermesztés új módszerekkel közösen: Tóth Ferenc
