Tudásgazdák

← Vissza a tudásgazdákhoz

Uhle Dani

Alsómocsolád, Baranya megye

kiköltözésökofaluközösségépítéstánc

Bemutatkozás

Történelem-német tanári diplomával kezdtem neki a felnőtt életemnek. A tanításba 2019-ig még nem vágtam bele, bár előttem áll a gyógyító-tanító élethivatás, ugyanakkor számos munkakörben álltam helyt az életem során, újságíróként, weboldal főszerkesztőként, multinál irodai jómunkásemberként, vagy éppen külföldön, pincérként. Kerestem az emberekkel való kapcsolódási lehetőségeket, 2009 óta társastáncolok, salsázom, kizombázom. Egyre inkább megerősödött bennem az az elhatározás, hogy nekem nem a városban, irodában, monitor előtt kuporogva van dolgom a világban. 2011 óta foglalkozom a vidékre költözés, ökofalu létrehozás, illetve csatlakozás gondolatával. Voltam több helyen önkéntes, meglátogattam ilyen irányultságú kezdeményezéseket, nagyon sok emberrel beszéltem, akik ilyesmiben részt vettek, vagy részt szeretnének venni. Írtam egy rövid tanulmányt is erről.

Alsómocsoládon és a Jövő-Szövő kezdeményezésben látom a legnagyobb realitást és reményt, hogy megvalósulnak azok a célok, amelyekért 2019-ben le is költöztem. Bízom benne, hogy olyan mintát tudunk megvalósítani, amely sokaknak segítséget tud majd nyújtani a vidékre költözésben, a természetes életmódhoz, emberi közösségekhez való visszatalálásban.

Programjai a Gyüttmenten

2019

Scroll to Top