Tudásgazdák

← Vissza a tudásgazdákhoz

Hansághy Zsófi

gyereknevelésoktatásönismeret

Bemutatkozás

Hansághy Zsófi vagyok, egy Győr melletti kis faluban nőttem fel. Körülbelül 8-10 budapesti albérlet és egy év külföldi munkaterápia után kötöttem ki újra vidéken, a Dunakanyarban. Sokszor rácsodálkozom, milyen szerencsés vagyok, hogy egy olyan környezetben nevelkedtem, ahol a „slow life” nem egy hangzatos mozgalom volt, hanem az élet maga. Az ELTE-TTK környezettan szakán csapott arcul a valóság, majd néhány évvel később egy közösségbe csöppenve jöttem rá, hogy „nem vagyok egyedül” a gondolataimmal.

Az utóbbi pár évben főként gyerekekkel foglalkoztam, lovagoltattam, fejlesztő falmászó foglalkozásokat tartottam, és a Budapest Schoolnál dolgoztam. 2016 óta aktívan foglalkozom önismerettel, melynek szerves részét képezte a kutyáimmal való munka. Az élhető jövő magjait a gyerekek hozzák magukkal, a mi feladatunk és felelősségünk, hogy a megfelelő környezetet biztosítsuk ahhoz, hogy ezek a magok kicsírázzanak. A múlt túlromantizálása helyett a jelen körülményekhez alkalmazkodva szeretném a gyerekekkel közösen megtalálni az utat ehhez.

Programjai a Gyüttmenten

2024

Scroll to Top