Időpont:
2024. augusztus 24., szombat
16:00 - 17:30
Helyszín:
Népi gyógyászat tere – műhelytér
Egyre többet gondolkodom az emberről, aki megalkotja a kenyeret ezekből az önmagukban táplálékot nem nyújtó alapanyagokból és létrehozza az életet maga körül. Úgy látom, hogy a kenyérkészítő folyamat legnagyobb rejtélye az ember. Szándékai, céljai végtelenek és ezek mind alakítják a kenyerét, mint a sors az életét. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha az ember valamit a végeredmény megszerzéséért csinálna. Egy start-cél személy lenne. Futás nélkül érne oda, lehorzsolt térd nélkül mászna fára és kudarc nélkül lenne sikeres.
De az ember nem gép, amelynek csak a cél lebeg a szeme előtt, és amikor küldetést bevégezte, várja a következő parancsot. Nem, az ember nem ilyen. Az ember szeret. Szeret szaladni anélkül, hogy sietne valahová. Szeret nevetni anélkül, hogy különösebb oka lenne rá. Szeret szeretni anélkül, hogy viszont szeretnék. Szeret teremteni. Szereti a kudarcait az élete részének érezni, amelyek megtanítják a siker értékére. Így hát nem is csoda, hogy szereti a kovászt. A kovászt, ami tőle függ. Azt a kovászt amitől ő maga is függ. Olyan együttélést alakít ki vele, amely jó neki és a kovásznak. Hiszen a kovásszal az ember megváltoztatja a világot. Lisztből és vízből életet teremt. A kovász az ő büszkesége. Az ő anyagból gyúrt, életre keltett Ádámja.
„Meg kell adni az időt a kenyérnek” – mondja Vajda József, és éppen így adja meg az időt a szavainak is. Ahhoz, hogy a kenyérsütés roppant egyszerűnek látszó folyamatát lépésenként megmutathassuk, nem elegendőek a receptek. Van ott valami más is, ami nem adja könnyen magát, és amiért a könyvének a címe A kenyér lelke lett.
Józsi bármennyit tud beszélni a kenyérről, de közben mindig többről és másról is beszél. A teremtésről, a természetről, a tiszta alapanyagokról, a kísérletezésről önmagunkkal, a határaink feszegetéséről és átlépéséről.