Női kör – közösség, kapcsolat ahogy a nők megélik

Időpont:
2021. augusztus 26., csütörtök
16:00 - 18:00

Helyszín:
Közösségi udvar – előadó tér


Vajon miről beszélgetnek a férfiak, ha egymás között vannak? És miről beszélnek a nők hasonló helyzetben? Nem gondolom, hogy a férfiak csak a fociról vagy a nőkről, a nők pedig a pasikról, a ruhákról és a gyerekről beszélnek egymás között.

Nem véletlenül van sok kultúrában, közösségben helye a férfi és a női köröknek. Ezek alkalmasak arra, hogy úgy beszéljünk meg érzékeny, az érzelmeinkre ható dolgokat is, hogy még ha különbözik a véleményünk, akkor sem foghatjuk rá a másikra “ezt azért mondod, mert te férfi vagy”, “azért beszélsz így, mert nő vagy”.

Meg lehet tapasztalni a különbözőségeinket akkor is, ha a jelenlévők közül mindenki nő vagy éppen férfi. Tanulhatunk egymástól akár a másik nemről is. Hiszen eltérő tapasztalataink, mintáink és előítéleteink vannak. Talán jobban elfogadjuk egy ilyen körben a visszajelzéseket, a tükröt ezekre vonatkozóan.

Itt, a Gyüttment Találkozón mindenkinek lehetőséget adunk arra, hogy kipróbálja, milyen egy ilyen körben benne lenni, hogyan tud hatni, miről tudunk itt beszélni. És ha itt jó tapasztalatot szerzett, talán hazatérve a saját közösségében is létrehozza ezeket. Ezek a körök növelik a személyességet, ezáltal nő a közösségi minőség.
Itt, a találkozón 2 alkalommal lesz ilyen kör, és lesz egy olyan alkalom is amikor a két kör együtt lesz. Hogy miért? Nos, ez legyen meglepetés!

A részvételről

A körökön bárki bármelyik alkalommal részt vehet. Viszont aki az adott alkalommal ott szeretne lenni, azt kérjük, hogy pontosan érkezzen. A kezdés után zártkörűvé fogjuk tenni a programot. Ezzel kívánjuk biztosítani a beszélgetések intimitását, melyet a később csatlakozók, a csak éppen benézők sértenének. Kérjük megértéseteket!

Facilitátorok

Szép Éva

Közösségi vállalkozás fejlesztő, szervezetfejlesztő, coach, tréner, facilitátor, tanácsadó.

Hiszek abban, hogyha az emberek megtanulnának valódi közösségeket teremteni, ezekkel a közösségekkel hegyeket tudnának megmozgatni. Az Egyesületben én képviselem a racionalitást, a józan paraszti észt, a földön járást. Azt gondolom, erre is szükség van, de olyan jó, hogy vannak mellettem, akik nem ilyenek! Ha tréninget tartok, mindig a résztvevők tudására, tapasztalatára építek, irányító kérdéseket teszek fel, megvilágítom az összefüggéseket. Így a résztvevőkkel közösen építjük a tartalmat. Hitem szerint az új ismeret így válik igazából használhatóvá.
Egy megbeszélés facilitálása során újra és újra rácsodálkozom arra, hogy egy jó folyamattal a megbeszélések milyen hatékonyak és élvezetesek is lehetnek, az eredmény minősége pedig nagyságrendileg jobb! Nem értem, miért nem így tartanak megbeszéléseket az emberek?!
Kedvenc területem a szervezetfejlesztés és a coaching, mert itt hosszú ideig kapcsolatban vagyok egy-egy szervezettel, személlyel és látom, ahogy egy kis segítséggel hatalmas változást tudnak elérni.

 

Szőke KArola

Közösségi ember vagyok. Részben azért, mert tavaly részt vettem Pablo és Éva Treemap táborán, ami „közösségi ember képző”, részben pedig azért, mert 2 éve, amikor 5 hetet voltam Tamera közösségben egy kurzuson 43 társammal, egyszercsak megéreztem, majd tudatosítottam, hogy amiben vagyunk, abban egyszerre haladunk az egyéni kibontakozás, ezáltal a differenciálódás felé és a jól működő együttlét, vagyis az összetartó közösség felé. Úgy érzem, ezzel mintát kaptam, ami azóta is velem van, az újfajta, tudatosság alapú közösségről.

Az emberi kapcsolatok és a gyógyítás mellett köteleztem el magam. Ebből adódott, hogy szakács lettem (a gyerekeim egészségének megőrzésére jó útnak tűnt, és be is vált) majd masszőr, érintésterapeuta. Vezettem női kört, csoportos mozgásmeditációt.

Hiszem, hogy a szeretetet lehet és érdemes tanulni.
A szeretet és a szerelem központi téma az életemben, ez vitt vissza Tamerára is újra meg újra, ahol nem szellemi magasságokból beszélő guru, hanem maga a közösség, a benne élő hétköznapi emberek keresik, kutatják, hogyan lehet emberként jól szeretni.
Szívesen osztom meg személyes tapasztalataimat, történeteimet és finoman, a határok tiszteletben tartásával bátorítom az embereket, hogy megnyíljanak közösségben is.
Szeretek a figyelemmel, test-alapú módszerekkel, a tudatos jelenlétet meghívó gyakorlatokkal dolgozni. Azt tapasztaltam, hogy amikor tudatos jelenlétben vagyunk, akkor tudunk csak valóban őszinték és hitelesek lenni, ami nélkül minőségi közösséget nem tudok elképzelni.

Scroll to Top