Bemutatkozik a MAPER: Találkozó

Időpont:
2022. augusztus 25., csütörtök
11:00 - 12:30

Helyszín:
Gazdálkodók tere


„A permakultúra egy tánca a természettel, ahol a természet vezet” / Bill Mollison/

„A permakultúra nem egy specifikus recept, hogy mit kell tennünk, inkább egyfajta állandó folyamata a természet változó körülményeihez való harmonikus alkalmazkodásnak, amely egy folyamatosan bővülő eszköztárat kínál, hogy segítsen minket a komplex tervek kidolgozásában.”

A Magyar Permakultúra Egyesület egy ernyőszervezet. Azért jött létre, hogy összehozza és támogassa mindazokat, akik nyitottak a permakultúra iránt. A MAPER elődje, a Magyar Permakultúra Szövetség 2006-ban alakult informális civil közösségként. 2016-ban alakult hivatalos egyesületté azzal a céllal, hogy aktívan terjessze a permakultúrát, annak gyakorlásán túl, a magyarországi oktatásban is részt vállaljon. Munkacsoportjai több területen is dolgoznak, foglalkoznak kutatással, tervezéssel, oktatással, fordítással, szerveznek klubot Budapesten, vidéken és ápolják a nemzetközi kapcsolatokat más országok permakultúrával foglalkozó szervezeteivel.

Az elmúlt években egyre nagyobb az igény a permakultúra megismerése, és alkalmazása iránt, így az egyesület létszáma folyamatosan nő, szervezeti felépítése és tevékenységi köre is egyre bővül.

Szeretettel várunk minden permakultúrást! Minden PDC-t végzett hallgatót, és oktatót, és aki még nem végezte el, azt is. Minden régi, új és jövőbeni MAPER tagot. De azokat is várjuk, akik most már tényleg tudni akarják, hogy mi is az a permakultúra. Egyszóval: mindenkit
várunk! 🙂

Scroll to Top