Reppert Norbert
Bemutatkozás
Reppert Norbert vagyok, pályaelhagyó mérnök informatikus. 2015 óta élek teljesen közműmentesen, most már egy általam tervezett és épített önellátó házban a családommal és kisfiammal együtt. Az utam egy egyszerű döntéssel indult: szerettem volna független lenni a hálózattól, és közelebb kerülni a természethez. Ezt úgy érzem sikerült is elérni, ami sokat tanított nekem. Esővíz-hasznosítással és napenergiával oldjuk meg a mindennapjainkat. Mindemellett hobbiként egy napelemes céget vezetek, amelynek köszönhetően több mint ezer autonóm rendszer működik már országszerte, köztük a Krisna-völgyben is, ahol energiájuk nagy részét a mi rendszereink biztosítják.
A filozófiánk egyszerű: azt használjuk, amit az ég ad nekünk. Ha esik az eső, annak örülünk, mert töltődnek a ciszternák. Ha süt a nap, akkor pedig annak, mert töltődnek az akkumulátorok. Ez az életmód nemcsak energiafüggetlenséget hozott, hanem egy tudatosabb, természettel összhangban lévő életet is.
Programjai a Gyüttmenten
2026
- AZ ÖKOFALU (Marcali mellett – alakuló kezdeményezés) közösen: Vágvölgyi Gusztáv-Pabló, Szép Éva
- A közösségi vezetés dilemmái – kerekasztal beszélgetés közösen: Kecskeméti János, Sánta Katalin, Mester Attila, Pabló
2025
- Önellátás vagy Önámitás? – Kerekasztal közösen: Zelentor naturfarm, Dezsény Zoltán, Kovács B. Dániel
