Keresztényi Zoli
Szabadka, Szerbia
Bemutatkozás
Keresztényi Zoli vagyok és jelenleg Vajdaságban élek, Szabadkán. Már 2006 óta foglalkoztat az önkéntesség, sokféle helyen és formában kipróbáltam magam az évek során. A kaláka világába 2013-ban csöppentem bele, amikor egy suskakörben kezdtünk el egymást segíteni, a régi hagyományokat új köntösben élhettük meg.
Alapítóként segítem, szervezem, összekötöm a szálakat, és persze, ahol csak tudok, magam is ott vagyok kalákázni, mert számomra ez nem csak a közös munkáról szól, hanem az igazi, emberi kapcsolódásokról is. Most épp azon dolgozom-tanulom, hogy képzőként még jobban tudjam támogatni azokat a közösségeket, amik körülöttem formálódnak. Különösen foglalkoztat, hogyan tudjuk a sokféleségben rejlő lehetőségeket valóban megélni és együtt teremteni.
