Tudásgazdák

← Vissza a tudásgazdákhoz

Jagodics Edit

Nagyszékely, Tolna megye

közösségépítészeneönismeretkiköltözés

Bemutatkozás

A Tolna megyei Nagyszékelyben élek 2011-től családommal. Korábban Budapesten éltem. Közgazdász, nemzetközi kapcsolatok, marketing és menedzsment diplomákat szereztem, majd a környezetvédelmi mozgalomban voltam aktív. Nagyszékelyben úgy érzem, hogy mind a művészetre, mind a természet csodáira fogékony lélektársakat találok. Öröm látni, hogy gyermekeim egy emberléptékű, barátságos faluban nőhetnek fel.

Itt forgattuk a Falusi Fortélyok Iskolája csatorna kisfilmjeit, melyek helyi kertészek, állattartók, kézművesek, életművészek tanácsait mutatják be. Közösségépítő, kulturális, oktatási projektek szervezésével, önkéntes fogadással foglalkozom, énekköröket vezetek és Vízcsepp néven dalokat írok.

Életem leginspirálóbb élményei ahhoz kötődnek, amikor egy csoport életre kel, megérezzük egymást, és érvényesül a kollektív intelligencia. Szerencsére sok jó közösségi élményben volt részem életem során, és azt kívánom, hogy ezt mások is megtapasztalhassák. Hiszem, hogy egy csoport-szövedék részeként tudunk igazán kiteljesedni.

Elérhetőségek

Programjai a Gyüttmenten

2026

2025

2024

2023

2021

Scroll to Top