Közösségi konyha – 2018

A Közösségi konyha helyszínén péntek délutántól vasárnap délig kialakításra kerül egy állandó SÖRHÁZ a sörfőző kurzusnak és tanácsadásnak, kézműves sör vásárlási lehetőséggel, és egy SAJTHÁZ a sajtkészítő és sajtfüstölő kurzusnak, tanácsadásnak, sajtvásárlási lehetőséggel. Idén is helyszíni jogi kupaktanácsot működtetünk, aminek keretében jogsegélyt kaphatnak az érdeklődők.
VIRÁGOK világa az étkezésben… Legtöbb programunkat ebben a témakörben fűztük össze, tágan értelmezve a virágot, a növényektől a gyümölcsig.
A közösségi konyha programjai a EU Horizont 2020 “Szervezetek és hálózatok magasabb szintű együttműködésének szervezése az európai mezőgazdasági szektorban” (Bringing Organisations & Network Development to higher levels in the farming sector in Europe – BOND) ” c. projekt segítségével, a KISLÉPTÉK Egyesület közreműködésével valósul meg. Célja, hogy erős hálózati együttműködéseket hozzon létre, ismeretátadást tegyen lehetővé, erős és jelentőségteljes kapcsolatokat alakítson ki.
Fő programelemek
KENYÉRSÜTÉS WORKSHOP Deák Albert – és családja
JOGI KUPAKTANÁCS
Előzetesen ide küldjetek be kérdéseket: https://goo.gl/forms/7fXIKcVMuc65FNe12
Kőváriné Bartha Ági: Földügyek, GDPR, és beszélgetés fenntarthatóságról.
Szabadkai Andi: közösségi étkezés, étkeztetés; kistermelők, helyi piac témákban.
Horváth János: adó és jövedéki, webshop és házhozszállítás témák, Dr Major Ági: környezetvédelmi termékdíj, alapító okirat.
CEFRE TERE-FERE
Horváth János – adó és jövedéki szakértő, Kisgörbői pálinka készítő. Cefrekészítés szakszerűen – tanácsadás. Csináljuk együtt! Kisgörbői Pálinka értékesítés,
Regisztráció esetén Pálinka kóstoló kurzus (2500 Ft/ 5*2 cent pálinka/fő), Regisztrálni: PÁLINKA tárgy megjelöléssel: kisleptek@gmail.com.
SÖRFŐZŐ KURZUS és tanácsadás a házi sörfőző kialakításról
FŰSZER és aromanövény felismerő totó
SAJTKÉSZÍTŐ KURZUS
Sajtkészítő és sajtfüstölő kurzus, sajtfelismerés (sajttál vásárlással)
SAJTMESE
Mese a sajtkészítésről gyerekeknek és felnőtteknek
Smoothie készítés,
kóstoló ehető vadnövényekkel, amíg a készlet tart. Hozz poharat magaddal!
REL (Rövid élelmiszer lánc) SAROK
FŰSZER és AROMATESZT – FVSZE (Falusi Vendégasztal Szolgáltatók Egyesülete)
Fűszer és aromanövény totó játék, beszélgetés a hagyományos, természetes, ősi tartósítási praktikákról
ÜST-FÜST
Mobil gasztro eszközbemutató és beszélgetés
TEJOLTÓ KÍSÉRLET:
Oltja-e a tejet a TEJOLTÓ GALAJ? Másnéven a kovászvirág kovászol-e?
PÉK TÉR
Dolinay Margit (Magyar Pékek fejedelmi rendje) Mézeskalács készítés és díszítés magvakkal és ehető virágokkal
ELŐADÁS Ételérzékenységekről másképp – az ételérzékenységek kialakulása és gyógyítása

A Közösségi konyha programjai

Nincs esemény

Közösségi konyha cikkjei

A Gyógyító Rét egy fákkal körbeölelt, napos rét, amit a fesztivál idejére megtöltünk különféle testi, lelki és szellemi gyógyító programokkal.  A tavalyi Gyógyító tér elképzelését szeretnénk idén is továbbvinni és…

Az idei Gyüttment Találkozó mottójaként a bőség a szűkösségben témát választottuk. Ez nem véletlen, hiszen az egyre szaporodó válságjelenségek sokféle szűkösséget okoznak az életünk számos területén. Az elmúlt években megismerkedtünk a vízhiánnyal, korlátoztak minket a szabad mozgásban, egyre nehezebb a termőföldhöz jutás és egyre kevesebbet ér a keresetünk. Felmerül a kérdés, hogy hogyan biztosíthatom magam, családom és helyi közösségem alapvető szükségleteit ebben az egyre bizonytalanabb és erőforráshiányosabb világban? Pedig a stabilitás és biztonság talán elérhetőbb, mint gondolnád!

Egy érdekes beszélgetésnek lehetünk tanúi vasárnap délután a Gyógyító térben működő Gyógynövényes teaházban. Dr. Wang Lifen kínai orvossal – aki többek között fitoterápiával, akupunktúrával és akupresszúrával is foglalkozik – beszélget…

A GYÓGYÍTÓ TÉRBEN nem csak előadásokkal, hanem „kézzel fogható segítséggel” is készülünk. Szeretettel várunk mindenkit, akinek testi-, vagy lelki elakadása, kérdése van; aki keresi a kapcsolódást önmagához vagy környezetéhez. Aki…

Közeledve az idei Gyüttment Találkozó kezdéséhez összeállt az Élőfalvas nap programja. 3 év kihagyás után ismét lesz tehát Nyári Élőfalu Találkozó! Minden nap találkozhattok olyan programokkal, amelyek a MÉH tagszervezeteihez…

A Gyüttment Találkozó egyik nagy értéke, hogy összekapcsol egy csomó olyan szubkultúrát, amely mind rendelkezik jó értékekkel, tudással, megoldásokkal, de talán egyik sem teljes képpel arról, hogy mi is történik…

Örömmel jelentjük, hogy idén 2 teázó is helyet kapott a rendezvényen. Gyere és igyál egy csésze teát! Gyógynövényes teázó a Gyógyító térben Az idei Gyüttment Fesztiválra egy csendes, elvonulós Teaházzal…

A MAPER egyik fontos célja, hogy más szervezetekkel hálózatot alkotva elősegítsék a tudatos fogyasztás és az élelem-önrendelkezés struktúráinak kiépülését.

Az ökofalvak, mint közösségi modellek humánökológiai elkötelezettségű kezdeményezéseket és megoldásokat ajánlanak. Egy  lehetséges út a saját közösségtudatosságunk megalkotása felé.

Képzeljétek, a Találkozón – jó fesztiválhoz híven – remek ételekkel-italokkal is készülünk nektek!A legjobb, hogy emellett majdnem minden beszállítónál teljesítjük az alábbiakat:?csomagolásmentes?‍? etikus gazdaságból származik, azaz családi vagy kisvállalkozásokat támogatunk…

(pénteken és szombaton 10 és 20 óra között) A 2008 óta működő Kisközösségi Program fő célja, hogy minél több helyi ökoközösség működjön az országban. Mi koordináljuk e közösségek hálózatát, az Új Koma Hálót is….


Meghívott vendégeink, tagjaink és tagszervezeteink lesznek a programok során segítségünkre, így a
Falusi Vendégasztal Szolgáltatók Egyesülete
Dunakanyar-Pilis Helyi termék Szociális Szövetkezet
Mircz Nárcisz sajtkészítő mester
Csendesné Dolinay Margit pékmester a Magyar Pékek Fejedelmi Rendjétől
Kőváriné Dr. Bartha Ágnes jogász, vidékfejlesztő, fenntarthatósági szakértő
Szabadkai Andrea vidékfejlesztő
Horváth János adó és jövedéki szakértő, a Kisgörbői pálinkafőző mestere
Kujáni Katalin REL szakértő
Dr. Major Ágnes agrárjogász, ügyvéd

Scroll to Top