Bogdán Tihamér: Kapcsolódó pólusok – vezetés és követés elméletben és gyakorlatban 1. nap

Időpont:
2019. augusztus 22., csütörtök
16:00 - 17:30

Helyszín:
Gyógyító rét – Nap sátor


A nevem Bogdán Tihamér, alias Tiha,  2001 óta argentín tangózom, 2004 óta tanítok, 2013 óta budapesti bázissal. Eleinte természetesen volt más munkám is de az évek során  a tánc egyre fontosabbá lett és ma már csak ezzel foglalkozom azaz professzionális tangueróvá lettem.
A fesztiválon a Nap-Hold tér programjaihoz fogok csatlakozni/kapcsolódni a tangómmal. Maga a kapcsolódás a tangó legfontosabb eleme hiszen ez szükséges ahhoz, hogy a tánc alkotórészei úgymint: a követő és vezető szerepben táncoló táncosok, a zene, illetve az improvizált mozgás harmóniába kerüljön. Kapcsolódni fogunk tehát, önmagunkhoz, egymáshoz, a zenéhez játékosan és kellő komolysággal, sok mozgással, érintéssel és kevés beszéddel, hogy igazán érthetőek és érezhetőek legyünk. Aztán kezdődhet a tánc :)”
A csütörtöki és pénteki napokon a férfi minőségek megtapasztalására és fejlesztésére lesz lehetőség, ezért erre az alkalomra a férfiakat várjuk a NAP sátorhoz. 
Szombaton pedig a vezetés-követés technikáján keresztül kapcsolódunk önmagunkhoz és a másikhoz. Erre a gyakorlatra szeretettel várunk mindenkit, akár párban akár pár nélkül a NAP-HOLD közös térben.
Scroll to Top