Mi történik, ha egy időre félretesszük a szavakat, és más, ősibb módokon kezdünk el kapcsolódni? Mozdulatokkal, tekintettel, hanggal, ritmussal, énekkel, csenddel – vagy egyszerűen csak figyelemmel – együtt teremtünk egy élő, folyamatosan alakuló közös teret.
Semmit sem kell tudni, gondolni, előadni. Elég jelen lennünk úgy, ahogy éppen vagyunk. A közös jelenlétből apró és mély találkozások, játékos pillanatok és váratlan összhangok születhetnek. Két óra arra, hogy megtapasztaljuk, milyen, amikor emberek csoportja nemcsak együtt van, de együtt közösséggé rezdül.
Werlein Anna vagyok, 28 éves biológus, piaci gombaszakellenőr és Waldorf-pedagógus.
Pár éve, pedagógiai munkámat intézményeken kívülre és a szabad ég alá áthelyezve, természetismereti programokat szervezek kicsiknek-nagyoknak. Ezek az ehető vadnövény- és gombagyűjtő túráktól az erdő-inspirálta alkotó workshopokon át a céges csapatépítőkig igen sokfélék – hiszem, hogy a vadon egyszerre lehet éléskamra, játszótér, élettér és szakrális tér, amely benső természetünk mélyebb megismerésére hív.
Hivatásom iránti szeretetem leginkább abban áll, ahogy ezen programok során tanúja, segítője és átélője is lehetek az önmagunkkal, egymással és az emberen túli világgal való újrakapcsolódás pillanatainak.
