Varga Sára: Az erdő titka ~ Mese, ének és közös játék – nem csak gyerekeknek

Időpont:
2026. augusztus 29., szombat
14:00 - 15:00

Helyszín:
Zengő pagony – gyerektér


A Gyüttment Fesztiválra egy játékos – zenés természetfelfedező foglalkozással készülünk a gyerekeknek, ahol öt különleges erdei manó vezet majd bennünket végig az erdő titkain.
Pislogó Panna, Füles Frigyes, Mancsos Marci, Szimat Szonja és Pocak Palkó mind egy-egy érzékszerv mesterei. Velük együtt megfigyeljük a természet színeit, hallgatózunk, tapintunk, szagolunk, és közben azt is felfedezzük, mennyi apró csoda vesz körül bennünket, ha egy kicsit lelassulunk.
A foglalkozás során egyszerű, játékos feladatokon keresztül kapcsolódunk az erdőhöz: színeket keresünk, hangokra figyelünk, terméseket tapogatunk, illatokat gyűjtünk, és közösen beszélgetünk arról is, milyen ajándékokat ad nekünk a természet.
A program elsősorban óvodás és kisiskolás gyermekeknek szól, de szeretettel várok minden kíváncsi felnőttet is, aki szívesen kapcsolódna újra a belső gyermekéhez – és persze a résztvevő gyerekekhez is. Hiszem, hogy az erdő ugyanúgy tud mesélni a nagyoknak, mint a kicsiknek – csak meg kell állnunk egy pillanatra, hogy észrevegyük.

Varga Sára Lívia vagyok, egykori Waldorf óvodapedagógus. Jelenleg párommal együtt gyerekszínházban dolgozunk: előadásokat írunk, rendezünk, dalokat szerzünk és a díszleteket is mi készítjük. Emellett immár hatodik éve szervezek nyári gyermektáborokat.

Scroll to Top