A fesztiválok mint találkozási pontok erős kultúrateremtő erővel bírnak. Kulcskérdés tehát, hogy a néhány napra egy térbe rendeződő X ezer ember miképpen szervezi meg a szórakozását, vendéglátását, napközbeni időtöltését. Milyen értékek és hogyan kéződnek le a gyakorlatban az infrastruktúra, az utazás, az egymáshoz és a világhoz való hozzáállás terén. Valóban felelősségteljes rendezvény szervezésére a jelenkor Európájában maximum törekedni lehet. Azt viszont tényleg lehet – mi idáig jutottunk e téren.

A rendezvény helyszínének rehabilitálása

Egy fesztivál általában lehasználja a rendelkezésére álló területet, ezért nagy kérdés, milyen törekvéseket tesznek a szervezők arra, hogy mindezt kompenzálják. Mi a helyszínen nem végzünk célzott rehabilitálást – eleve arra törekszünk, hogy ne terheljük túl a környezetünket. Sőt, amennyire lehet, adjunk is valamit a területnek: a konyhai hulladékot, az alomszékekben keletkező ürüléket, illetve a papírhulladékot helyben komposztáljuk, így hagyva magunk mögött nagy mennyiségű szerves anyagot. Mindezt – miután megérett – a helyiek visszaforgatják a helyi ökoszisztémába.

A pozitív mérleghez hozzátesz továbbá, hogy a gyakorlati permakultúrás foglalkozások során ténylegesen létrehozunk valamit, ami helyben növeli az élővilág gazdag változatosságát és változékonyságát – letéve a területre vonatkozó hosszútávú permakultúrás terv alapköveit. Ezen felül a tervek szerint hagyunk itt laskagombával beoltott kihalt fatörzset, illetve ültetünk tájfajta gyümölcsfát (amiből egyébként is sok van a területen).

Az erdőt, amelyben a kempingterületet kialakítjuk, oly módon tisztítjuk meg, hogy aközben nem bántjuk a talajtakarót, így az aljnövényzet a viszonylag gyorsan meg tud újulni. A tisztítás közben szerves anyagot nem viszünk ki a területről. Az erdőben talált eldobott szemetet viszont összegyűjtjük.

A terület rehabilitációját szociális oldalról vizsgálva hagyunk helyben egy általunk épített rakéta elven működő csikótűzhelyet, amellyel kis fajlagos energiával lehet főzni, továbbá egy hagyományos ácsolási technikával épített pergolát, illetve két féltetőt.


Hulladékgazdálkodás

Fesztiválunkat Magyarországon elsőként Zéró Hulladék szemléletben rendezzük, ami azt jelenti, hogy tényleg minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy se a vendéglátás, se a szervezők, se a résztvevők részéről ne keletkezzen nem komposztálható hulladék. Ezért a résztvevők felé is erőteljesen kommunikáljuk, hogy ne hozzanak be semmi olyat, ami hulladékként végzi (ami bent vásárolható, az mind csomagolásmentes lesz). Nem használunk semmilyen műanyag poharat és evőeszközt, még komposztálhatót sem. A résztvevők saját (fém, fa, kerámia) evőeszközkészletüket, tányérjukat, poharaikat használják – aki nem hozott magával, az helyben meg tudja vásárolni.

Úgy döntöttünk, hogy a rendezvényen nem helyezünk ki kukákat, még szelektívet sem. Ami hulladék mégis keletkezik, azt a látogatóknak el kell vinniük magukkal, illetve szelektíven válogatva elszállíttatjuk (a vendéglátás minimális hulladéka, illetve az esetlegesen területről összeszedett szemét esetében). Tudjuk, hogy mindez rengeteg kérdést felvet, ezekről itt olvashatsz bővebben. Alternatív megoldásokkal is készülünk a hulladékmennyiség csökkentésére. A papírhulladékunkat (is) “megetetjük” laskagombával, így növelve a fesztivál területén hagyott szerves anyag mennyiségét.


Szervezett közösségi közlekedés

A közösségi közlekedéssel érkezők számára kisbuszokat szervezünk, hogy a vasvári vasútállomástól könnyen eljussanak a fesztivál területére. A kerékpárral érkezőknek jelentős kedvezményt biztosítunk, így is motiválva résztvevőinket, hogy vasúton érkezzenek (menetrend szerinti járatokkal). Az autóval érkezők számára telekocsi csoportot hoztunk létre, a fesztivált megelőző építőtáborainkban pedig mi magunk szerveztük össze az utasokat és a sofőröket. Ezen felül partnerségre léptünk az Ocar telekocsival, hogy ők is hirdessék meg a fesztiválunkra utazás lehetőségét.


Szemléletformálás a rendezvény ideje alatt

Fesztiválunk alapvetően egy szemléletformáló, tudásmegosztó rendezvény. Több mint 200 programelemünk nagy része valamilyen módon kapcsolódik az ökológiailag tudatos életvezetéshez, a vidéki komplex, ökologikus életmód-alternatíva megvalósításához, érintve a a helyi gazdaság, a közlekedés, az energiagazdálkodás, a pénzrendszer és annak alternatívái, az építészet, a hulladékgazdálkodás, a természetvédelem, a vízgazdálkodás, az oktatás-nevelés, a részvételi demokrácia, és a közösségszervezés területeit.


Környezetbarát beszerzés

A vendéglátáshoz az alapanyagokat elsősorban (de nem kizárólag) a helyi termelőktől, 50 kilométeres körzetből szerezzük be, szigorúan csomagolásmentesen. Ezzel egyszerre csökkentjük a szállítási távolságokat és a csomagolás mennyiségét. Ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, a vendéglátós csapatunk komoly kutatómunkát végzett a környéken, feltérképezve a lehetőségeket, termelőket. Természetesen bizonyos alapanyagokat, fűszereket nem lehetséges csomagolásmentesen, illetve helyből beszerezni, de ez minimális hányada a teljes konyhai szükségletünknek.

Fontos szempont továbbá, hogy az infrastruktúra építéséhez szükséges alapanyagokat is a lehető legközelebbi telephelyekről szerezzük be – amit csak lehet bontottan, újrahasznosítva, esetenként lomtalanításokból.


Porszennyezés csökkentése

A rendezvényhelyszín nagyrészt gyümölcsös, szőlős, vagy erdős terület, a köztes részeken nagy kiterjedésű kaszált gyeptakaróval. A helyszínre gépjármű alapvetően nem jöhet be, csak gyalogosan, lóháton és biciklivel engedélyezett a bejutás. A résztvevők számát 1000 főben maximalizáltuk, hogy ne terheljük túl a gyepet, így várhatóan minimális lesz a porszennyezés.


CO2 megváltása

Ebben még fejlődnünk kell. A szervezési kapacitásainkat jelenleg inkább a rendezvény ökológiai lábnyomának minimalizálására fordítjuk. Korábban tervben volt, hogy a fesztivált követően tartunk egy nagy szabású helyi faültetést, ezt végül elvetettük.


Energiatakarékos fénytechnika alkalmazása

A rendezvényen nagyon visszafogottan használunk közvilágítást és hangulatvilágítást, melyben természetesen LED izzókat használunk. Ezen felül a színpadtechnikában is 90%-ban LED-es izzókat használunk, amire azért is szükség van, mert a világításhoz szükséges elektromos áramot nagyrészt a területen található 6,8 kW teljesítményű napelemes rendszerből nyerjük.


Hangrendszer

“Ez a hangrendszer akkor lesz zöld, ha letakarom egy zöld takaróponyvával” – felelte a hangos mindenesünk a kérdésemre. Hát igen, a hangrendszer szólni fog rendesen. Mindenesetre a nagy fogyasztóit automata vezérlésű hűtéssel látjuk el, így mindig olyan teljesítményen hűtenek, amire épp szükség van, ezzel is áramot spórolva. Érdemes megemlíteni, hogy a koncerteket oly módon szerveztük, hogy napközben csak akusztikus zene szóljon, csak este legyen szükség hangosításra.

Víztakarékosság

A rendezvényen a látogatók kizárólag alomszékeket használnak, amelynek sem víz, sem energiaigénye nincs. A zuhanyzókban keletkező szürkevizet a helyi szőlőültetvényen hasznosítjuk. Az ivóvizet részben a helyi kútból nyerjük.


Zöld referens a csapatban

Egy fesztiválnál általában egy külön, ember, külön csapat foglalkozik a fesztivál “zöldítésével”. Nálunk több okleveles, fenntarthatósággal foglalkozó szakember is jelen van, de a szervezők mindegyike komoly tapasztalatokkal rendelkezik a zöld életvezetés terén. Minden munkacsoport minden tevékenységét igyekszik úgy megszervezni, hogy az a lehetőségekhez képest az leginkább megfeleljen a fenntarthatóság szempontjainak. A Zéró Hulladék helyszíni lebonyolítására a Humusz Szövetséggel léptünk szakmai partnerségre.


Továbbá…

…a lóháton érkező fesztiválozóknak ingyenes belépést biztosítunk.

… a telefonok töltésére egy helyben felállított, hazai fejlesztésű, Magyarországon gyártott kisléptékű szélkerékről lesz lehetőség.

 

 

…a program papírfelhasználását is minimalizáljuk azáltal, hogy a programbontás az interneten elérhető és letölthető lesz. A helyszínen közös krétatáblákról lehet majd tájékozódni mindennap, papíralapú előadásbeosztás csak minimális mértékben lesz elérhető, újrapapírra nyomtatva.

A cikk születésének egy vicces és egyben szomorú apropója volt. Szerettünk volna beadni egy pályázatot, a “Zöld Fesztivál” cím elnyeréséért, mely pénzjutalommal nem, de némi hírértékkel járt volna. Megírtuk, összeszedtük, majd rájöttünk, hogy az emailcím, amire be kell adni a Környezet és Vizügyi Minisztériumhoz tartozik. Ahhoz, amely a hazai zöld intézményrendszer 6 éve kezdődött leépítésének esett áldozatául. Ez van. Annál fontosabb, hogy alulról szerveződve, saját erőnkből csináljunk vagány, menő, erős természet és környezetvédelmet.

Egy ökologikus világban pont ennyi funkciója lesz a jelenkorból örökölt szemeteseknek.
Print Friendly, PDF & Email

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.