„Mi annyira egymásra vagyunk hangolódva, szavak nélkül is megértjük egymást, költözzünk ki valahová, legyünk egy közösség.”
„Minek kellenek a megbeszélések, mindenki tudja, mit kell csinálni?”
„Szabályokra nincs szükség, itt mindenki felnőtt, tudja hogy kell viselkedni.”
„Még mindig nem úgy csinálja, pedig tudhatná.”
„Már nem nagyon ülünk le beszélgetni egymással, mint régen.”
„Már nem tudom, hogy Ő mit akar.”
„Másfelé vitt az út minket.”
„Elköltöztünk.”
Ez egy kitalált közösség életútja, de akár igaz is lehetne. Hiszen ezeket a mondatokat én mind hallottam, amikor a munkám során közösségek tagjaival beszélgettem. Nagyon jellemező, hogy elutasítják a strukturált megbeszéléseket, a szabályokat, a megbeszélések vezetésétől és esetleg alkalmazott módszerektől pedig egyenesen kiveri őket a víz.
Aztán a kezdeti nagy egymásra hangoltság után jönnek a problémák, a konfliktusok, egymás hibáztatása, majd egymás kerülése, végül a szétválás. (Megjegyzem, nem véletlen a hasonlóság a párkapcsolati problémákkal!).
Előadásomban arról fogok beszélni, hogy a közösség különböző életkori szakaszaiban milyen célja, jelentősége van a kommunikációnak, mik a rossz és a jó megbeszélések jellemzői, milyen alapvető törvényszerűségei vannak a kommunikációnak. Miből származnak a konfliktusok, hogyan lehet megoldani őket még azelőtt, hogy valóban mély személyes ellentétté válnának. Mindezt igyekszem élő példákkal illusztrálni, illetve interaktív elemeket is behozni.

Hiszek abban, hogyha az emberek megtanulnának valódi közösségeket teremteni, ezekkel a közösségekkel hegyeket tudnának megmozgatni.
Az Inspi-Ráció Egyesületnek alapító tagja vagyok, szakmai munkámat az Egyesület keretein belül végzem. A közösségek működéséről szerzett tapasztalataim egy része az Egyesületünkből – melynek operatív vezetője is vagyok – származik, de ezen túlmenően az elmúlt 17 évben végzett facilitátori, tréneri és szervezetfejlesztői munkámból van.
Azt látom, hogy a nem megfelelő kommunikáció az élet minden területén megnehezíti az emberek életét, megrontja a kapcsolatokat, rontja az életük minőségét, és a valódi együttműködésnek gátja. Ezért a kommunikációs kultúra fejlesztése az egyszerű törvényszerűségek megismertetése már-már küldetésemmé vált.
Egy megbeszélés facilitálása során újra és újra rácsodálkozom arra, hogy egy jó folyamattal a megbeszélések milyen hatékonyak és élvezetesek is lehetnek, az eredmény minősége pedig nagyságrendileg jobb! Nem értem, miért nem így tartanak megbeszéléseket az emberek?!
Az utóbbi időben sokat foglalkozunk olyan közösségekkel, akik új (vagy inkább nagyon is régi, hagyományos) életformát teremtenek maguknak. Látom, milyen sok munkával, küzdelemmel jár a megélhetésük, de mind emellett nagyon fontos számukra a közösség megteremtése. Ezért foglalkozom közösségi vállalkozások fejlesztésével, melyben egyik specialitásom a szervezeti rendszerek – köztük a kommunikációs rendszer – fejlesztése.

Szép Éva, Inspi-Ráció Egyesület

Tréner, facilitátor, szervezetfejlesztő, tanácsadó, coach

Print Friendly, PDF & Email

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.