…avagy a személyességi szintünkön múlik a közösségi minőség.

Az idén a közösségi udvar fő témája a SZEMÉLYESSÉG, ezért most egy olyan cikket adok közre amiben ennek a mélyére mentem.

Viszony szinten az egyik legfontosabb kérdés egy közösségben, hogy “mi az, ami megbeszélhető és mi az, ami nem?“. Fejlesztőként a vezetőknek sokszor felteszem ezt a kérdést egy-egy konkrét probléma, szituáció kapcsán.

Tegnap éjszaka érdekes álmom volt, ami azt üzente nekem, itt az ideje ebből cikket írni, hiszen viszony szinten ez okozza leggyakrabban az elakadásokat.

Az álmom:

Rossz arcúEgy előadásra mentem egy közösséghez. Amikor megérkeztem, a közösség vezetője nem volt ott, hanem az egyik “rossz arcú” tagjuk. A rossz arcú ebben az esetben csak azt jelenti, hogy nehéz sorsú, amely sors kiült az arcára is. Ezért is volt bent a közösségi házban, mert félig meddig hajléktalanként tengette az életét. Amikor meglátott, akkor csak fél szavakkal jelezte, hogy amúgy örül nekem, mert a múltkor is tetszett az előadásom. Próbáltam beszélgetni vele, nem túl nagy sikerrel. Annyi kiderült a számomra, hogy az előadásom őszintesége volt az ami megfogta.

Aztán a következő képen már sokan ott vannak az épp szerveződő közösségből. Ott van a vezető, egy szemüveges, kopasz (értelmiségi), vannak idősebbek és vannak fiatalok, természetesen külön gruppot képezve, és ott vannak a periférián lévők is, az érdeklődők, kíváncsiskodók; pl. két hölgy az üvegajtón keresztül figyeli az eseményeket. A vezető röviden köszönt, és kezdené felvezetni a témát, de ekkor a rossz arcú valami nem oda illő poénnal megakasztja, mire a vezetőn látszik, hogy egy kicsit dühös lesz, szégyelli előttem, hogy ilyen kicsinyes szituációval indul az előadásom.
Azonban győz a harag és visszavág:

– Ja igen, látom folytatod a hangulatkeltést…

Mire a rossz arcú nem hagyja annyiban:

– Miért csak te szólalhatsz meg egy előadás előtt!?

A vezetőn látszik, hogy ez kifejezetten rosszul esik neki, hogy így folytatódott az ütés váltás:

– Nem ezzel van a gond, hanem azzal, ahogy a múltkor is beittál és meztelenre vetkőztél a megbeszélésünk közben, ezzel ellehetetlenítve, hogy értelmesen tudjunk beszélgetni!
– Legalább az egy őszinte megnyílvánulás volt.
– Ja persze, meg az is, hogy miközben kifelé tessékeltelek, merevedésed is volt…

Itt elakadt a vita, megfagyott a levegő.
Mindketten rájöttek, hogy ezt a vitát egy kicsit túltolták. Látszott a hallgatóságon is, hogy mindenki szégyelli magát, bár a fiatalok inkább jót vihogtak egymás között.
Na, Pabló – gondoltam – akkor most köllene kezdeni az előadásodat. Természetesen ebben a helyzetben egyértelmű volt, hogy nem kezdem azzal, amivel terveztem. Gondoltam nézzük meg, kinek mi a véleménye erről az esetről, és ebben benne van a múltkori nagyon gáz meztelenkedés és a mostani vita is. A rossz arcún látszott, hogy Őt nem zavarná ez, hiszen az őszinteség számára fontosabb lenne, mint az, hogy épp megtudja, mi a véleményük az embereknek erről a rosszul sikerült akciójáról. Így belevágtam.

Elmondtam a cikk elején lévő két mondatot (“Viszony szinten az egyik legfontosabb kérdés…”) felvezetőként, majd egyből a lecsóba vágtam:
– Kinek mi a véleménye erről a a konkrét esetről?
Először a bent ülőket kérdeztem meg, ezek között a fiatalok egyik központi figuráját egy lányt, majd hirtelen ötlettől vezérelve az üveg ajtón kívülieket is megkérdeztem, akik amúgy mindent hallottak és láttak, mert az üvegajtó egyik szárnya nyitva volt.
Tudjátok milyen az álom, a konkrét válaszokat már nem hallottam, vagy nem emlékszem rá, de az érzés megmaradt. Elkezdett egy kicsit az egész társaság közelebb húzódni, mert itt valami nagyon valóságos kezdett megbeszélődni, és éreztem, hogy jó úton járok, hiszen pont erről akartam beszélni ez előadásomban…

Itt felébredtem, és még ennek az érzésnek a hatása alatt jött a késztetés, hogy ideje megírni a cikket a megbeszélhető és megbeszélhetetlen dolgokkal kapcsolatos viszony szinten jelentkező törvényszerűségekről.

Akkor kezdjük ott, hogy a megbeszélhetetlen dolgok mint egyfajta bizalom indikátor jelentkeznek egy közösségben.

a bizalom indikátora
A bizalom indikátora

Amikor azt tapasztaljuk, hogy egyre több minden nem beszélhető meg, ill. nem sikerül jól megbeszélni, akkor csökken a közösség tagjainak egymás irányába mutató bizalmi szintje. Ha egyre inkább őszinte, nyílt a kommunikáció, azaz megbeszélhetőkké válnak dolgok, akkor nő a bizalom szintje. Tehát vezetőként van egy eszköz a kezünkben, amivel fel tudjuk mérni a közösségünk bizalmi szintjét. Természetesen ez nem olyan eszköz, mint a folyadékhőmérő, amit csak bele kell meríteni a folyadékba és megmutatja a pontos hőmérsékletet. Ennek a működéséhez nekünk kell jó “műszerré” válnunk. Ennek első lépése, hogy észre vesszük, hogy mik azok a témák, amiket nem beszél meg a közösségünk. És itt nem feltétlenül csak a megbeszélések keretében lehet ezt észrevenni, bár ott a legszembetűnőbb. Az egyik fontos tünet, amikor hozzánk fordulnak a közösség tagjai, hogy mi az, ami bántja Őket a másikkal kapcsolatban, mi esett nekik rosszul abban, amit a másik mondott, csinált.

A közösségi minőség javításához a bizalom növelésén keresztül vezet az út, ehhez pedig a megbeszélhetetlen dolgok megbeszélhetővé tételére van szükség. Így egy  közösség vezetőjének viszony szinten fontos feladata, hogy megbeszélhetővé tegyük a közösséget érintő, annak fejlődését megakasztó kényes szituációkat is.

A mai kultúrában elfogadott, hogy sok mindent nem tudunk megbeszélni. Elfogadjuk például, hogyha valaki valakivel nem szimpatizál, pikkel rá, ezt nem hozzuk elő. Ezt nevezhetjük tabunak. Nagyon sokszor amikor ez négyszemközti beszélgetésekben előjön, akkor meg is egyezünk arról, hogy erről nem lehet beszélni, nem célszerű teljesen őszintének lenni, hiszen csak a sértődés lesz belőle.
A fenti esetet, azaz az álmomat használva konkrét szituációként azt gondolom, hogy abban mindenki egyetért, hogy ez a helyzet mindenkit érint, sőt jó eséllyel mindenkit rosszul érint. Még a rossz arcú barátomat is, aki rendszeresen felönt a garatra, így érzi, hogy a közösség szégyelli. Azonban arra soha nem kerülhetett sor, hogy arról őszintén beszélgethessen valakivel, hogy miért jutott ide, így a megértés hiánya, a magányosság érzés csak további olaj a italozás tüzére.

Gondoljunk bele, mi lehet az oka, hogy az álmom egyik főszereplője a rossz arcú rendszeresen berúg, mi lehet az oka, hogy egy ízben részegen még le is vetkőzött, sőt merevedése volt?
Nos, egyik irányból nem tudhatjuk, hogy milyen nehézségek, fájdalmak, krízisek juttaták ide, másrészt jó eséllyel elmondhatjuk róla, hogy alapvető szükségletei maradtak/maradnak kielégítetlenül.
Nem régen olvastam*, hogy magatartás kutatók (Edvard Deci és Richard Ryan) kidolgozták az öndeterminációs elméletet (sef-detemination theory – SDT), aminek a lényege, hogy miközben nagyon sokféle szükségletet, vágyat fel tudunk sorolni, szerintük mégis három veleszületett, univerzális pszichológiai szükségletünk van: kompetencia, autonómia és a kötődés. Ez azt jelenti, hogy az embernek veleszületett, belső motivációja az, hogy önálló legyen, önmagát irányítsa, és kapcsolatban legyen másokkal.
Nos az ilyen embereknél biztos, hogy mindegyik területen találhatunk elakadást, és leggyakrabban a kötődés területén. Az is lehet, hogy már a szüleivel sem volt jó kapcsolata (nem is gondolnátok, hogy a coachingjaim során milyen gyakran kerül elő a szülői kötődés deficitjei), és jó eséllyel a párkapcsolata sem sikerült, így a pszichoszexuális fejlődés vonalán jelentős hiányok, és ebből következő frusztrációk lehetnek, vagyis egy újabb erős kód a kötődés területén. Mindezeknek a súlyos kódoknak az eredménye lehet egy ilyen berúgós, vetkőzős szituáció.

Namármost azt gondolnánk, hogy az ilyen szituációk velünk nem fordulhatnak elő. Azonban ha ez így is van, ez csak azért lehet, mert még túl fiatal a közösségünk. Ha tartósan – és ezalatt évtizedeket értek – együtt működünk, akkor biztosak lehetünk, hogy hasonlóan ciki, nehezen megbeszélhető szituációnk, ill. történetünk nekünk is lesz.
Másrészt abban is biztos vagyok, hogy most is vannak nehezen megbeszélhető szituációk, helyzetek, jelenségek a közösségünkben. Az egyik szinte mindenütt jelenlévő nehezen megbeszélhető dolog a különbözőségeinkből következő feszkók. Például miközben barátok vagyunk, nehezen viseljük el, hogy a másik mindent szabályok közé akar szorítani, hiszen ezzel megöljük a kreativitás, az organikus fejlődés lehetőségét. …de, hogyan mondjuk ezt el neki, hogy ne sértődjön meg!? Hiszen valóban fontos, hogy legyenek jó keretei az együttműködésünknek és Ő ezzel a rend mániájával sok mindent működőbbé tett már a számunkra.

Ekkor következik az a feladat, hogy a megbeszélhetetlen dolgokat mnegbeszélhetővé tegyük. Ebben vezetőként a legfontosabb eszközünk a személyesség.

A személyeség szintje belénk szocializált mérce. Fejlesztői munkám során tapasztalom, hogy a mai elidegenedett világunkban az emberek nagy része pont azzal követ el a hibát, hogy mindent általánosan, elméletileg, teoretikusan fogalmaz meg. Mert ezt szokta meg, mert ez a komfortos. Azt pedig szervezetfejlesztőként látom, hogy ez mennyi problémát okoz, hiszen a személytelenség sokszor megbeszélhetetlenné, megoldhatatlanná tesz olyan szervezeti problémákat, ami a személyesebb kapcsolatok talaján gond nélkül megoldhatóak lennének.

Hiszek abban, hogy ezt úgy tudjuk lebontani, ha példát mutatunk. Azaz mi alapból másképp kommunikálunk. A fenntarthatóságra törekvő közösségi kezdeményezések is ott követik el -elég gyakran- a hibát, hogy azt hiszik, hogy egy fenntarthatatlan világban ránk szocializált kommunikáció alkalmas egy fenntarthatóbb, közösségibb élet létrehozásához. Sajnos maga a kommunikáció minősége kódolja a közösségi minőséget. Ezért javaslom a közösségi kezdeményezéseknek, hogy vigyenek be módszereket, technikákat, legyen levezetése a megbeszéléseiknek, vezessék be a gordon- vagy az erőszakmentes kommunikációt, kezdjenek el személyes visszajelzéseket adni egymásnak, ne csak a feladatokról, hanem a feladatok megvalósítása közben keletkezett érzésekről is beszéljenek.
Mert ezek képesek újraszocializálni a kommunikációnkat.

De a legerősebb szocializáció, ha a vezető egy személyesebb kommunikációt valósít meg az első pillanattól kezdve, ehhez a személyesebb kommunikációhoz kaphattok tudást a Közösségek udvara előadásaiban.

*Daniel H.Pink, Motiváció 3.0, HVG könyvek, 2010.

A cikk Vágvölgyi Gusztáv – Pabló munkája.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.