Közösségi udvar – 2019: az önszerveződés, és a kertész, aki mindezt megérti…

Vágvölgyi Gusztáv – Pablót kérdeztem arról, hogy milyen témákkal foglalkozik az idei Fesztiválon a Közösségi udvar…

A közösségi udvar szakmai programja nem csak fesztiválonként van felfűzve egy-egy témára, hanem a fesztiválok is egymásra épülnek, legalábbis 2017 óta. Tavalyelőtt a közösségszervezés összes szintjét érintettük az egyéni szinttől a stratégiai, sőt még azon túl a spirituális szintekig, majd tavaly ráközelítettünk a viszony szintre, azaz az emberi kapcsolatok és a kapcsolódási problémák, a konfliktusok voltak a fókuszban. A viszonyszint boncolgatása közben többször kaptunk olyan visszajelzést, hogy “a közösségszervezés során nem tudunk ennyi mindenre (közösségi, kommunikációs, pszichológiai, szociológiai, csoportdinamikai törvényszerűségekre) figyelni és nem lehetne-e mindezt az önszerveződésre bízni?” Ez a többször is előkerülő kérdés és az erről folyó beszélgetések eredménye az lett, hogy idén a közösségi udvar központi témája az önszerveződés legyen.

Mivel az idén a fesztivál programjait a permakultúra rendszere keretezi, így akár lehetne az alcíme a közösségi udvar szakmai programjának, hogy “a kertben a növények maguktól nőnek, de ez nem jelenti azt, hogy nincs szükség kertészre.”

Ez arra a gyakori téves hiedelemre utal, miszerint a közösségnek nem kell vezető, nem kell vezetni, azaz bízzunk mindent az önszerveződésre, ami sajnos már sok közösség széteséséhez vezetett. Erre jó példa Kiss Feri barátom tapasztalata egy ökoközösségben, amiről Sociocracy & Holocracy c. most megjelenő könyvében írt le:

Fél évet töltöttem egy biofarmot üzemeltető québeci ökoközösségben, melynek alapítói hatvanas éveikben járó, szélsőséges ökoanarchista nézeteket valló hippik voltak. Amikor valaki azt találta mondani, hogy dolgozott a kertben, sietve kijavították, hogy „mi nem dolgozunk, hanem szórakozunk, élvezzük az életet”. (Való igaz, fókuszált munkavégzés helyett legtöbbször elmélyült beszélgetés folyt az ágyások között.) Ha a közösség valamelyik tagja kiejtette véletlenül a vezető szót, rögtön rászóltak, hogy „nálunk nincsenek vezetők, a vezető benned van”. A „struktúra” szónak olyan ereje volt, hogy az alapítók tekintete elkomorult, ha meghallották. Mondanom sem kell, hogy a közösség alapítói megfellebbezhetetlen informális hatalmat gyakoroltak a közösség felett, melynek működésből szinte teljesen hiányzott az eredményfelelősség és az elszámoltatás. A munkavégzés során figyelmen kívül hagyták a gazdaságossági szempontokat, mert az efféle kategóriák az alapítók által elutasított modern értékrendhez tartoznak. Információm szerint a közösség emberi és gazdasági szempontból egyaránt fenntarthatatlanná vált, és időközben feloszlott.


Ez a történet egyrészt jó példázza, hogy a vezetés az önszerveződés része, tehát akkor is van, ha ezt ki sem lehet mondani: “a közösség alapítói megfellebbezhetetlen informális hatalmat gyakoroltak a közösség felett”.

Másrészt ez a vezetett-vezetetlen állapot felőrli a közösséget, hiszen viszony szinten őszintétlenséget és bizalomvesztést  eredményez, a rendszerek szintjén pedig a jó működéshez szükséges struktúrák, közösségi rendszerek nem épülnek ki: “a közösség emberi és gazdasági szempontból egyaránt fenntarthatatlanná vált, és időközben feloszlott”.

Ezért idén ezt a két, szorosan összefüggő témát vesszük elő: az önszerveződést és a közösségek vezetését, tehát a FA-modell szerint a rendszer szinten teszünk mélyrepülést.

Ezt indokolja, hogy a közösségi minőségre irányuló kutatásunknak is ez volt a nagy tanulsága: nem vesszük komolyan a közösségünk rendszereit. Ez az egyik vezető halálok a közösségek sikertelenségében, így nyugodtan ki merem jelenteni, hogy az idei témánk is a közösségek fennmaradása szempontjából létkérdéseket feszeget.

Az önszerveződés elég nehéz témának tűnik, hogyan lehet ezt kézzelfoghatóvá tenni a fesztivál résztvevői számára?

A Gyüttment Fesztiválon tavaly nagy sikerrel játszott Tau-Ceti játék nagyon jó lehetőség, hogy megtapasztaljuk a közösségi önszerveződést: a játék lényege, hogy egymás számára ismeretlen emberek leülnek és elkezdenek arról gondolkozni, hogy egy új kolónia (közösség) alakításakor mik lehetnek a jó együttműködési szabályok. A szabályok végiggondolása során többek között azt is megtapasztalják, hogy vannak emberek akiknek fontosabbak a szabályok és ezért határozottabb véleményük van erről és vannak akiknek kevésbé fontos és sokkal inkább az emberekre, a folyamatra koncentrálnak. Ezek a szereplők az aktivitásuk és felelősségvállalásuk miatt csomóponti helyzetbe kerülhetnek, ami törvényszerűen indítja be a vezetői szerep körüli viharzást. A játék levezetője pedig semmi mást nem tesz, csak tudatosítja, hogy mi is történik valójában a csoport meta szintjén, azaz milyen csoportdinamikai folyamatok zajlanak.

Ezért az idén is indítunk Tau-Ceti csoportot, akik a tavalyi évhez hasonlóan a fesztivál minden napján összejönnek és egyre mélyebben megtapasztalják az önszerveződést, így modellezve egy közösség megszületését. Ezen kívül – az előző évekhez hasonlóan – lesznek más műhely foglalkozások is ahol a tapasztalaton keresztül lehet eljutni a megértésig.

Mi a célod ennek a témának a feldolgozásával?

Az előadásokon és műhelyeken keresztül szeretném megmutatni, hogy a közösségben – hasonlóan egy permakultúrás kerthez – természetes folyamatok zajlanak, aminek része a vezetés is. A vezetőknek pedig az a dolga, hogy észrevegye ezeket a természetes folyamatokat, tudatosítsa, hogy hol vannak elakadások és rásegítsen ott, ahol arra a közösségnek szüksége van.

Ehhez viszont fontos, hogy a közösségek tagjai felismerjék, hogy a közösség vezetője nem az az orwelli figura aki egyenlőbb a többiektől, aki hatalmaskodik rajtunk, tehát a mai értelemben használt “vezető”. Hanem a közösség természetéből fakadó szükségszerű funkció, amit ha nem tölt be senki, akkor szétesik a közösség. Ezáltal a fenntarthatóságra törekvő közösségekben a közösség tagjai megadják a felhatalmazást a vezetőnek, amire ahhoz van szükségük, hogy képesek legyen felvállalni a vezetéssel járó többlet terhet, merjék vállalni, hogy Ők a közösség vezetői!

Tehát az idei évben olyan előadókat, műhelygazdákat szeretnék meghívni, akik abban segítik a résztvevőket, hogy megtapasztalhatják ezeket a törvényszerűségeket és ezen keresztül megértsék hogyan működik egy közösségben a természetes vezetés.

A vezetéssel kapcsolatos attitűd megváltoztatásán túl milyen konkrét eszközökkel segítitek azokat, akik a közösségszervezésbe fogtak?

Minden előadót és főleg műhelytartót arra fogok kérni, hogy minél több konkrét módszerrel, eszközzel, technikával segítse a résztvevőket, legyen minél gyakorlatiasabb a közösségi udvar. Ezen belül lesznek olyan előadások amelyek olyan modelleket mutatnak be, amelyek jó kiinduló pontjai lehetnek a közösség természetes vezetési és döntéshozási rendszerének. Ilyen a szociokrácia és a holokrácia, vagy az allokratikus döntéshozás.

Ezzel együtt jó ha látjuk, hogy minden közösségnek saját magára kell szabni a vezetés és döntéshozás rendszerét ezért a konkrét eszközökön túl a törvényszerűségek megértése ugyanannyira fontos. Aki rendszeres látogatója a Közösségi udvarnak, az már tudja hogy bár sok tudásunk van, és vannak előre lefektetett rendszerek is, de a közösségek vezetésében, szervezésében még mindig járatlan ösvényen haladunk. Ha tehát szeretnénk elérni a társadalmi fenntarthatóságot, ezt az ösvényt közösen kell kitaposnunk!

Ha szeretnéd alaposan megismerni Pabló Fa modelljét, akkor gyere el június 22-én Budapesten rendezett egész napos tréningjére, ahol egy komplex közösségfejlesztő eszközt kapsz a kezedbe.

Az interjút Tóth Miklós készítette.