Sokat gondolkoztam, hogy az udvar programszervezőjeként milyen előadást hozzak nektek egy olyan témában, amiről már ezerféleképp beszéltem; hiszen tudjátok: “a viszony szint a kulcs” 🙂 Több téma is felmerült bennem ezzel kapcsolatban, és ezekről nem mellékesen született egy-egy cikk is a gyüttment honlapon:

  1. “Te is lehetsz Béla” a hibáztatásról szól, ami tapasztalatom szerint az egyik leggyakoribb diszfunkcionális mintázat egy közösség életében.
  2. “Mi az, ami megbeszélhető” egy olyan “mérőeszközt” mutat be, ami képes jelezni egy közösség vezető számára, hogy miként változik a bizalom szintje a csapatában.
  3. “Tegyük helyre az elfogadást”  a közösségben való együttműködés alapját próbálja helyre rakni.
  4. “Vezetőként mit tehetünk az emberi kapcsolatok javításáért” cikkemben a közösségek vezetőit arra kapacitálom, fejlesszék kommunikációjukat, hogy képesek legyen a közösségüket összeszeretni.
  5. “A természetes vezetés…, avagy út a közösségi vezetéshez” pedig, bár nagyon teoretikusan, de bemutatja azt a szemléletmódot, ami nélkül nem lehet jól vezetni közösségeket.

Sokat beszéltem már ezekről, és mindegyik témából tudtam volna egy előadást generálni. Azonban most mégis úgy döntöttem, egy olyan előadást hozok nektek, ami itt fog elhangozni először, és jó eséllyel nagyobb részt az itt és mostban, pontosabban az ott és akkorban fog megszületni.

…és hogy miről fog szólni?

A cím szerintem elég beszédes…

Szeretettel várlak szombat reggel a Közösségek udvarában!

Vágvölgyi Gusztáv – Pabló: közösségi vállalkozás fejlesztő

“Teoretikus természetű ember vagyok, hiszek abban, hogy a dolgok természetének megértése hozzásegít ahhoz, hogy a gyakorlatban is működővé fejlesszük az olyan szubjektívnek látszó dolgokat, mint a közösségi minőség. Szervezetfejlesztőként tapasztaltam, hogy minden, de tényleg minden 🙂 szervezeti probléma visszavezethető az emberi kapcsolatok minőségére, ezért dolgozom jelenleg is a közösségi vállalkozás, mint szervezeti modell kidolgozásán.
Személyes küldetésemnek érzem, hogy segítsem azokat, akik közösségben szeretnének élni, akik abból szeretnének megélni, ami a természetük szerinti nekik való, amiben boldogok tudnak lenni, miközben társadalmi jót is teremtenek.
Van egy álmom, hogy a közösségi vállalkozások a közösségi alapú gazdaságfejlesztés legfontosabb intézményei lesznek, és ezen az úton egy emberhez méltóbb, fenntarthatóbb társadalomhoz érünk el. ”

Weboldal:
inspi-ráció.hu

kozossegivallalkozas.hu

Videó:
Varjak fészkei – Pabló beszél az új típusú közösségekről a tavalyi Gyüttment fesztiválon


Időpont:

szombat, 09:00 - 11:00

Helyszín:

Közösségek udvara - előadó tér

Hozzáadom a naptáramhoz:

0