Bemutatkozik az Árnyas liget, a gyerekek és családosok tere

Az Árnyas liget idén is, mint eddig mindig, egyrészt a gyerekek minden korosztálya – kicsiktől a kiskamaszokig – számára készül programokkal, másrészt a szülőknek is lesznek érdekes, tartalmas előadások, amelyek központi témája a család és közösség. Kislaki Kinga, az udvar gazdája mesél a részletekről.

A gyerekeket gyakorlatilag egy gyüttment mesevilágba kalauzoljuk. Minden korosztálynak valamilyen mesével kapcsolatos programmal készülünk, például – a gyerekek segítségével, részvételével – bábokat készítünk, amelyekkel azután természetesen játszunk is, ez a bábozás pedig – egy mesélő segítségével – valamilyen módon a meséről szól majd. Persze emellett arra is lesz lehetőség, hogy a gyerekek spontán, egymással, vagy akár a szülőkkel bábozzanak, egy állandő bábszínház felállítását tervezzük. A tinédszerek számára már összetettebb feladatokkal készülünk: kincskereséssel, kalandjátékkal, de lesz zenével kapcsolatos program is, hangszerekkel lehet majd ismerkedni. Kitelepül az egyik szekszárdi múzeum egy drámapedagógussal, aki szintén mesét fog szőni a gyerekeknek, tehát a Gyüttment Fesztivál gyerek- és család tere csupa mese és képzelet lesz idén.

Mindemellett tervezünk egy úgynevezett “matatófalat” készíteni, itt a gyerekek végigtapogathatnak különféle felületeket, és játszhatnak mini ördöglakatokkal, a lényeg, hogy a kezeikkel érezhessék a különböző tárgyakat, felületeket. Lesz gyerekjóga, a kicsit nagyobbaknak számháború, és egy fotóworkshopot is szeretnénk tartani nekik. A fesztivál helyszínéhez kötődő programot is tervezünk. A Gyüttment Fesztivál sajátossága, hogy vándorfesztivál, minden évben máshol rendezzük, és szerintem ezért nagyon fontos, hogy kicsit az adott helyet is megismerjük, kötődjünk hozzá. Ezért szeretnénk olyan túrákat szervezni, ahol a környék növényeivel, gyógynövényeivel, állatvilágával ismerkedhetnek meg a gyerekek.

Kislaki Kinga

A szülők számára – amit már biztosan tudok – tart előadást két lovas terápiával foglalkozó lány. Amiről elsősorban szó lesz, az az alternatív képességfejlesztés lóháton. Az egyik legfontosabb része, hogy a ló hogyan tud segíteni a gyermekeknek és a szüleiknek egyaránt. Ezen kívül lesz szó az egészen pici kori kapcsolódásról, a hordozásról is. És szeretnénk, akár több alkalommal, olyan kört létrehozni, amely arra ad lehetőséget, hogy megbeszéljük közösen, ki milyen nehézségekkel néz szembe a gyerekneveléssel, párkapcsolattal, tehát általában a családdal kapcsolatban. Azt gondoljuk, hogy ilyenkor az már eleve nagy segítség, ha a problémákat ki lehet beszélni egy biztonságos környezetben, moderátoraink pedig abban is segítenek, hogy olyan helyre kalauzolják a résztvevőket, ahol választ kaphatnak a kérdéseikre. Tervezünk előadást az erőszakmentes nevelésről – ennek tavaly nagy sikere volt -, és nagyon szeretnénk létrehozni egy kerekasztal beszélgetést a jelenkor átrendeződött családképéről, akár több nézőpontot is meghallgatva, így például a gyermeküket egyedül nevelőket, és azokat, akik mozaikcsaládban, vagy nagycsaládban nevelnek, illetve nevelkednek.

Az Árnyas liget egyik funkciója a gyermekmegörző is, a megfelelő korú gyerekeket itt lehet hagyni egy időre játszani. A kisebbek számára pedig természetesen lesz homokozó, és rajzolásra lehetőség, az egészen kicsiknek pedig egy párnákkal, takarókkal kialakított rész, ahol kedvükre nézelődhetnek, játszhatnak.

Scroll to Top